Nagyapám jó ember volt, bár elverte párszor az ülepem a maga csinálta ostorával.
Emlékszem rá, jó pár csomó ékeskedett a faragott ostornyél végén, azon az átkozott vékonyra vágott b?rcsíkon. Velem faragta azt az ostornyelet.
— Ne úgy tartsd azt a kést, még leszid nagyanyád, ha levágod az egyik ujjad.
Megmutatta, hogy’ csináljam, ügyesen végigvágta a f?zfa kérgét, puhán óvatosan, mégis olyan er?vel, mintha érezné mennyire kell, aztán lehúzta a kéregcsíkot, én meg csak ámultam, milyen szépet tudott az ? keze.
Azóta sem tudtam leutánozni faragásait, sem ezt az egyszer? kéreglehúzást.
Másnap elkapott persze ezzel az ostorral, a kert végében, legfiatalabb néném éppen azt mutatgatta, hogy’ is kell jó feln?ttesen elszívni egy szál cigit.
Fecskét szívtunk, persze a szél fújdogált, hátunk mögött pedig a száraz nád olyan szépen zörgött a lágy szélben, pórék százával.
Tet? és az épület oldala nád, itt-ott megvastagítva kukoricaszárral, nagyapám éppen akkor ugrott el?, mikor néném azt ecsetelte, hogyan fogja majd azt a b?nt el?adni a helyi plébánosnak, aki majd kb kétszáz keresztet fog vetni, mert ? lepaktált az ördöggel.
— Hogy az Isten egere marjon meg benneteket, felgyújtjátok a hodályt…
Hát igen, ez volt a kedvenc szidalmazása, az Isten egere, aki még meg is marja a másikat, f?leg ha még kérik is, de pontosan.
Hát az ostor az jól m?ködött, frankó kis güm?k n?ttek a fenekemre, meg a hátamon végig, néném is elkapott egy sorozatot. Jól állt neki, vasárnap a templomban a gyóntató fülke el?tt azon nevetgéltünk mit is mondjunk. Tíz miatyánk, tíz üdvözlégy volt az ára…
Hát kedves barátaim, mekkora egy nagy b?n is volt ez régen, ezt csak azért írtam le…
Mert ma reggel kinézve az ablakon, egy öreg, aki a lovait hajtotta, pont ilyen faragott nyel? ostorral
csapkodta két, nem éppen túltáplált lovát…
Legutóbbi módosítás: 2012.11.24. @ 12:37 :: Mudra Csaba
