SUNNYSIDE
Néhány nap múlva Quensbe kerültem, Sunnyside-ra, Helénhez. Queensnek ezen része tiszta, parkos, nyugalmas hely, a közelben sok-sok üzlettel. Ha átsétáltam a Queensboro hídon — hipp-hopp, Manhattanban lehettem rövid id?n belül.
Helén kilencvenegy éves, er?sen süket, jól kondicionált, okos asszony volt. Korábban textiltervez?ként dolgozott, és sok-sok festménye is volt, amellyel csak hobbyként foglalkozott régen. Rendkívül ízlésesen berendezett apartmanban élt. Nagyon szerettem a szobámat, mert rózsaszínben és fehérben pompázott minden. Az ül?garnitúrám is rózsaszín? selyem, nagy virágmintás volt. Susy nev? lánya singly, kórházban dolgozott, külön apartmanban, New York központjában lakott. Bizonyára, még nem jött el az az orvos, vagy más diplomás úr az életében, aki neki megfelel? lett volna. — Sokan járnak így, hogy az életüket várakozással töltik, amely lassan eljár felettük, és mégsem járt feléjük a nagyherceg, fehér lovon. — Susyt én ilyennek láttam. T?lem húsz évvel id?sebb volt, de a jó élett?l, velem azonos korúnak látszott, negyvennyolc éves voltam akkor.
Helénnel nagyon mozgalmas életet lehetett élni. Délel?ttönként egy-egy órát sétáltunk a közeli parkig, ott ücsörögtünk egy kicsit, és néztük a vidáman játszó gyerekeket, Helén pedig hallgatta a szabadon, hangosan pletykáló babysitterek végtelen történeteit. Heti három alkalommal jártunk a Way-ba, a zsidók m?vel?dési házába. Ez történetesen Manhattanban, a 92-es út, és a 2-es sugárút sarkán lév?, több emeletes épületben van. Itt komoly éves összegek befizetésével támogatták, tartották fenn a tagok a megfelel? színvonalú szolgáltatások, egyebek m?ködését. Ebben az intézményben a baby korú gyermekek foglalkoztatásától, az ilyen, Helén korú id?s emberek szórakoztatásáig, minden volt. Én is nagyon élveztem az itt töltött id?t, két okból is. — Az egyik, hogy id?t szánhattam az angol nyelv tanulására, a másik, hogy a megismerés lehet?ségével élhettem ezeken, a különleges napokon, mindazt látva, ami ebben az intézményben történt, és látható volt. Helén nem engedett elmenni az épületb?l, mondván, hogy ? maga is megbízhatatlan — így hát hogyan is bízhatna bennem, hogy id?ben visszajutok hozzá, amikor azt ? szeretné.
El?ször nem tetszett a korlátozása, azonban kés?bb beletör?dtem, és a Wayban töltött id?t hasznossá tettem. A harmadik emeleti uszodát felfedezve pedig, kifejezett boldogság volt oda járni, hiszen kint már hideg ?szi szelek fújtak, ott pedig a kellemes h?mérséklet?re melegített vízben, úszhattam egy-egy órát.
Kényelmes öltöz?je, zuhanyzója, külön élmény volt számomra azzal, hogy életemben el?ször tapasztaltam egy uszoda zuhanyzójában a díjtalanul használható hajszárítók alkalmazását, a fésülköd? pultos mosdókagylókon elhelyezett dobozos papír-zsebkend?ket, tusfürd?t, hajsampont, kondicionálót és testápoló krémeket. Mindenki használta igény szerint, és nem vitte haza senki, pedig nem volt lebetonozva. Az aulában sorakoztak az olcsón használható, nyilvános telefonfülkék. Öt-tíz dolláros telefonkártyák alkalmazásával, órákig beszélgethettem a családommal, a barátaimmal. Ha itthonról próbáltam volna ennyit telefonálni az USA-ba —hát, azt hiszem — a havi fizetésem kétszeresét ráfizettem volna egy hét alatt.
Helénnel nehéz volt nekem, az általa megszokott napirend. Én soha nem voltam korán kel?, inkább kés?n fekv? voltam. A biológiai órám nekem mindig úgy m?ködött, hogy ha korán kellett kelnem, vagy er?s zajra kellett ébrednem, elrontott volt az egész napom. — Na, itt aztán, végképp elrontott volt minden napom, mert mindig reggel fél hatkor megszólalt egy rádió a Helén szobájában, ébreszt?ként. — De, nemcsak megszólalt, hanem háromszoros hanger?re állítva szólalt meg, mivel Helén nagyon rosszul hallott.
Sajnos, ezért az állandó ébreszt?ért és az alkalmankénti éjszakai TV kapcsolgatásáért, nem kedvelte Helént senki az épületben. Az alattunk, felettünk és mellettünk lakókkal, köszön? viszonyban sem volt.
Ez után az ébreszt? után, Helén kotorászva, sokszor mindent leverve felhívta a lányát: jó reggelt kívánt, mondta, hogy minden ok, majd letette a telefont, aludt még tizenöt-huszonöt percet, aztán a járókerettel csörögve, megindult a fürd?szoba felé. Nekem ekkor kellett kelnem. Tisztálkodás után, hat órakor, tizenkét ev?kanál kukoricadarából f?zetet kellett készíteni, azt két tányérba megosztani, diónyi vajjal elkeverni, majd deci tejet beleönteni, és fél-fél banánt beleszeletelni. El?ször csak Helénnek adtam, mivel én soha életemben nem szerettem a koránkelést, így korán enni sem tudtam. Helén pedig hangosan ordítva követelte, ha neki adok ételt, abból nekem is ennem kell, mert úgy nem tudom ?t megmérgezni. Kés?bb egy kanálnyi vacakolás után, eldugtam a reggelimet a mosogató alá, majd kilenc órakor ettem meg cukorral és vaj nélkül.
Ez után a fél órás program után ismét lehetett aludni nyolcig, ha Helénnek jó napja volt, és el tudott aludni a korai reggeli után. Ha nem sikerült, kapcsolgatta a TV-t, hasonló maximum hanger?vel, mint ahogyan a rádió ébresztett. — Gyakran sírtam reggel, a fáradtságtól, a t?rhetetlen hanger?t?l. — Nyolc óra után, amíg Helén a fürd?ben levetk?zött, én kivittem az éjszakai toiletet, kiürítettem a vizeletet, beáztattam a négy-hat kisnadrágot, és az abban alkalmazott 30x30cm-es törülköz? darabkákat, feltöröltem az ágy körüli, éjszakában szétcsorgatott vizeletet, aztán segítettem a fürdésnél. Az altest mosására, annak fontosságára egy hónapig tartó sok-sok beszélgetés, próbálkozások sorozata után kaptam lehet?séget. A vizeletet fel tudtam törölni, de a padlóba évek óta beivódott szagát semmivel sem lehetett megsemmisíteni.
Pelenka, vagy vizelettartó betét alkalmazására, az ott töltött két hónapom alatt sem tudtam rábeszélni. Amikor ismételten rátértem, s?t próbaképpen a saját pénzemb?l vettem neki, sírva ordította, hogy gondoljam csak el, milyen borzasztó érzés, amikor belecsorog a vizelete, és bedagad a lába között! ? ezt elviselhetetlennek tartotta. Azt azonban nem, hogy a „bugyijában” elhelyezett apró törülköz?k átáznak, majd egy-két óra múlva b?zlött t?le minden, és az sem zavarta, hogy éjszaka, amikorra ráült a szoba-WC-re, addigra már a fele vizelete elfolyt az ágyban és a padlózaton. Az id?s ember ürüléke, vizelete nagyon er?s szagú, ez sem zavarta. Én azonban, nagyon nehezen viseltem.
Hetenként egyszer moshattam az épület alagsorában lév? mosodában, egyébként pedig a vizeletes éjszakai „termelést” kézzel kellett kimosnom, minden nap. — Természetesen, gumikeszty?t alkalmaztam.
A reggeli tisztába tétel, öltöztetés után általában f?ztem, vagy másnaponként a Wayba vittek minket.
Helén szerette az er?sen f?szerezett dolgokat — azonban úgy kellett ízletesre készítenem az ételt, hogy sem sót, sem cukrot nem használhattam az ételekben. Nagyon szerette a töltött káposztát, azonban a megvásárolt finom savanyú káposztát ki kellett mosnom csapi vízzel, s miután eléggé víz íz? volt, megkóstolta, és f?zhettem. Kis trükkel, élete legjobb töltött káposztáját tudtam készíteni. A mosogatóban elhelyezett tálba öntöttem az els?, jó íz? káposztalét, aztán még a következ? mosóléb?l, amennyi kellett, aztán pedig kimostam ízetlenre, és odavittem kóstolni. Amikor engedélyezte a f?zést, a fazék mellé folyattam a csapi vizet — helyette a már meglév? jó káposztalét öntöttem az ételhez, így megnyugodott, és élete legízesebb ételét fogyaszthatta. Egyéb másnál, én utólag sóztam a saját tányéromon lév? adagot, alapízesítésként pedig gyakran alkalmaztam a lecsós, pirított hagymás alapot, és er?sebben borsoztam, majoránnáztam. Nagyon sokat, és finomakat lehetett f?zni nála. Ugyanolyan torkos volt, mint én. Imádta a csokoládét, a csokis fánkot, a nasit általában és a gyümölcsöt is. A grillcsirkét frissen, melegen ettük, a kék kagylót, az osztrigát, a szusit nála ismertem meg, mert hetenként egyszer étteremb?l hozatott ilyesmit. Imádta a paradicsomlét vodkával és er?spaprika-szósszal /Blady-mary/. Az én szekrényemben kellett tartani, és megmondta, mit nem ehetett volna, azt nem volt szabad megmondanom a lányának, aki hét közben ?t kérdezte, a hét végi szabadnapomon pedig személyesen ellen?rizte, majd az esti találkozásnál kikérdezett.
Helén, alapvet?en kényelmes, elmondása szerint, ? egész életében lusta természet? volt. A délel?tti f?zések idején, ? ült a konyha sarkában, és nekem kellett mindent elé vinnem, ami érdekelte. Nagyon szerettem az életér?l szóló meséit. Az ebédnél mindig többféle dolgot ettünk. Minden esetben volt gyümölcs, süti, f?ttkukorica, vagy hasonló.
Ebéd után, általában vacsoraid?ig lustálkodott. Heverészett, olvasott, aludt. — Én választhattam, mit szeretnék. Aludni, vagy kimenni a városba. Egyértelm? volt, hogy nem aludni akartam. Akkor már én nagyon beteg lettem volna, ha napközben aludni tértem volna, New York megismerése helyett.
Nagy öröm volt számomra, ha délutánonként kimehettem. Általában bevásároltam azonnal, majd az üzletest megkértem, engedje meg egy-két órai id?tartamra, hogy otthagyjam az árut, majd innen azonnal Manhattanba mentem a közeli metróval. Két hónap alatt, így délutánonként, és a szabad napjaimon bejártam Manhattant és Queens minden zugát. Több száz fotó készült, amellyel szerettem volna bemutatni itthon azt, ahogy én látom Amerikát. Szerettem volna látni a World Trade Center két torony leomlásának színhelyét, az emlékezést, szeptember 11-én. Helén elengedett, de kérése volt, hogy — ezért a napért — a szabad napjaimon korábban jöjjek haza. Megígértem, be is tartottam, mert nagy élményhez juttatott az engedékenységével. ? is nézte a programot a TV-ben.
A vacsorát általában gyors, egytál étellel kellett megoldanom, mindig azt, amihez épp kedve volt Helénnek.
A koradélutáni bevásárlás azért volt szükséges, hogy az esetleges sorbaállások miatt, ne késsem le a vacsoraid?t, ha valamelyik metróval kicsit kés?bb érnék vissza a kirándulásaimról. Hálából az engedményeiért, pontos, megbízható voltam.
Vacsora után, el?készítettem a hat adag toilet valamennyi kellékét az éjszakai pihenéshez, aztán gyakran beszélgettünk, tornáztattam, vagy valamelyik csatornán komolyzenei el?adást hallgattunk. Nagyon örültem, hogy Helén szerette ezeket az el?adásokat, mert így én is élveztem. Vásároltam füldugót, azt behelyeztem, és így számomra is élvezhet?vé vált a full hanger?. Tíz, fél tizenegy körül beadtam a szükséges gyógyszereket, egy kis dzsuzt ivott, csokit vagy sütit evett, és elmehettem aludni.
Különös természet? id?s hölgy volt. Nem érdekelte a kóser konyha vezetése, azonban egy alkalommal, nem a megszokott kenyeret hoztam haza — s miután kiderült, hogy az arab pékségb?l való — dupla szatyorba csomagoltan, a szekrényemben kellett tárolnom, ahonnan aztán a szabadnapi és egyéb szendvicseimhez elfogyaszthattam. A zsidók ellenségeit?l nem eszik kenyeret, azt mondta, és egy-két órát sírva ordítozott velem miatta, pedig felajánlottam, hogy a saját pénzemb?l hozok másik, számára megfelel? kenyeret.
Az egyébként normálisnak látszó Helén, a séta során ugyanilyen rakoncátlan volt. Minden sétánk hosszú kör volt, miel?tt a parkba jutottunk. Négy útkeresztez?désen kellett átjutnunk, amelyeknél a forgalmi lámpák zöld színe, egy gyalogos sziluettje, és alatta arasznyi bet?vel a kiírás engedélyezte egyértelm?en, mikor léphetünk rá az úttestre. Helénnek, ez nem volt elég. Miután zöld utat kaptunk, lelépett az úttestre, majd tétován széttekintett, és lassan megindulhattunk át. Sajnos, épp az úttest közepéig juthattunk el minden szabad jelzésnél, ahol úgy oldottam meg a baleset elkerülését, hogy a kezemet feltartva, álljt intettem az autósoknak, akik jobb esetben elnéz?en, fejcsóválással vártak, rosszabb esetben dudáltak és csúnyán mutogattak. Helénnel, már jó el?re megbeszéltem, hogy a zöldnél, azonnal indulnunk kell, de olyan pánikba esett mindig, hogy lehetetlen volt elérni nála a rendes átjutást. Egy alkalommal, testi er?vel próbáltam tolni ?t, belekarolva: Visszakézb?l, olyan er?vel vágott mellkason, hogy megtántorodtam, miközben ?, fékevesztetten ordított az úttest közepén, hogy én meg akarom ?t ölni. A forgalom addig négy sávon állt, s én elkeseredetten, tehetetlenül integettem az autósoknak, „kérlek, várj egy percet még”. Azután, többször bocsánatot kért érte, miután megnyugodott otthon.
Hetenként kétszer mostam a haját, amelyre büszke volt, mert s?r?, tarkóig ér?, hófehér haja volt. Gondolom, a haj színe változhat árnyalatnyit olykor-olykor, amikor a szervezet m?ködése is változik valamilyen okból. A hajszárítás után Helén minden esetben bevonult a fésülköd? asztalához, s ott percekig fésülgette a frissen szárított, tiszta haját. Egy ilyen alkalommal olyan ordításra rohantam, mintha bivaly fájdalmas b?gése volna. Azt hittem, legalábbis elesett, eltörött valamelyik testrésze, fejreállt, vagy hasonló nagy baj lett Helénnel. — Nem így volt! Csupán a hófehér haj, kissé sárgás árnyalatú volt azon a napon, amikor ? a tükörben gyönyörködött volna magában. Üvöltött, hogy nem jól mostam meg!
Ismét meg kellett mosnom a haját — aztán két nap alatt, még háromszor ismételten, és újra, és újra üvöltött, sírt, hogy mit tettem a hajával, azzal a gyönyör?vel! Nagyon elfáradtam, míg végül, kínomban azt találtam mondani, hogy valószín?, ez a szervezet télire történ? felkészülésével jár együtt. Magyaráztam a nyári napsütéssel, a nyáron elfogyasztott vitamindús ételekkel és hasonló dologgal. Nos, ett?l megnyugodott, hogy azért történhetett, mert a sokféle vitamin segítségével feltölt?dött, er?sebbé vált a tél el?tt.
Hétf?n, szerdán és pénteken mentünk a Way-ba, a zsidók m?vel?dési házába. Ilyen szabadid? központ, több volt, szerte New Yorkban. Amelybe mi jártunk, az Manhattan közepén volt, egy szép, nyugalmas park mellett. New York lakossága annyi, mint Magyarországé, de ez a világváros nem t?nik zsúfoltnak a felh?karcolók s?r?jével sem, mert néhány százméterenként kisebb-nagyobb parkok, kellemes h?vösséget teremt? fákkal, virágokkal, padokkal és kis asztalkákkal adnak lehet?séget a felüdülésre, megpihenésre.
A város, lehet?séget ad beteg, vagy id?s embereknek arra, hogy azok bárhova eljussanak a városi segélyszolgálat autójával, díjtalanul, el?z? napon jelzett kérésre. Csupán a vezet? részére egy-egy dollár borravalót kell adni, oda és vissza. Ez az autó, egy kilenc személyes mikrobuszhoz hasonlóan tágas. A hátsó része liftként m?ködik, így még a lépcs?re sem kell fellépnie senkinek, aki a liftes beemelést választja.
Ez a lift alkalmas a betegek részére használatos tolókocsi beemelésére is. GPS-sel, el?re megtervezett útvonalon, az igényl?k lakhelye szerint közlekedik, így nincs kárbaveszett üres járat. A kért indulási id? elcsúszik id?nként öt-tizenöt perccel, mely a New Yorkban lév? forgalom természetes rendje. A szabály az volt, hogy senkire nem várt az autó. Ha az el?re jelzett személy nem volt a háza el?tt, mentünk tovább a megadott cél irányába. Ezzel az autóval közlekedtünk New Yorkban, bárhova mentünk Helénnel.
Általában fél kilenc, vagy kilenc óra körüli id?pontra kértük az autót, mert tíz órától voltak programjai Helénnek. Sehova nem szeretett korán menni — csupán korán kelni szeretett, aztán újra elaludni.
A WAY
A Wayba érkezésünk után, az aulába, csak ellen?rz? kapu, és biztonsági ?rség csomagellen?rzése után juthattunk be. Így védték az oda járó gazdag emberek biztonságát, nyugalmát. Júniusban két napig egész New York áram nélkül maradt, amiért aztán, sokan nem jutottak haza. Azon az éjszakán, minden embernek, aki oda jutott, nyugalmat, biztonságot nyújtott a Way. Akkor még nem tudták, hogy ismételt terrortámadás, vagy csupán meghibásodási katasztrófa okozta. Kanadából történik New York f? áramellátása. Kés?bb kiderült, hogy „csupán” katasztrofális meghibásodás történt.
A bejárattól balra volt egy nagy társalgó helyiség ruhatárral, asztalokkal, székekkel, önkiszolgáló rendszer?, forró kávé, tej, tea, cukor, édeske, továbbá nagy kiszerelés? ivóvíz állt rendelkezésünkre, a hozzá alkalmas m?anyag pohárral, egyéb eszközökkel és szalvétával. Általában mindenki azzal kezdte az érkezést, hogy a neki tetsz? folyadékot magához vette. A kísér?k, mint én is, el?ször kiszolgáltuk azt a személyt, akit kísértünk, aztán elfogyaszthattuk mi is azt, ami jólesett. Ez után, általában kártyáztak a megszokott társaságok, vagy dominóztak, vagy bet?jártatási játékot játszottak, amelyhez minden eszköz helyben volt található. A napirendben mindenki megnézhette, mikor és milyen elfoglaltság van számára kiírva. Helén többnyire tornaórára járt, pszichiátriai csoport-tréningben, filmvetítésen vett részt, vagy éppen semmiben nem vett részt, mikor, milyen volt a hangulata. Olyankor csak ült az asztaltársaságnál egész id? alatt, és hallgatott, figyelte a többiek játékát, beszélgetését. Elmondása szerint, már nem volt játékképes, mert nem tudta észben tartani, milyen lap, bet?, vagy dominó van a birtokában, és áttekinteni sem tudta, mert ahhoz meg már lelassult. Nagyon jó hangulatú napok voltak itt, csupán az volt fontos, hogy óránként egy-két percig lásson: amikor én megkérdeztem, nincs-e szüksége valamire, vagy kikísérhetem-e toilett-cserére.
Én kísér?ként, szabadon mozoghattam az épület bármely helyiségében, s?t, igényem szerint, részt is vehettem bármely programban, bármely id?ben. Természetesen — a megismerés lehet?ségével élve —, minden programot egyszer végigélveztem. Sajnos, a nyelvismeret hiányában, a filmet csak félig élveztem, a pszicho-tréninget egyáltalán nem értettem, de láttam, mindenkinek jól esett, hogy kibeszélhette magát abban az órában. Minden program negyvenöt perces volt, mint az iskolai órák. Minden programról megjegyzés nélkül el lehetett távozni, azonban a megkezdése után, soha nem lehetett késve csatlakozni ahhoz. Volt, hogy a forgalmi dugók miatt lekéstük percekkel a tornaórát, így azon a napon már semmit sem volt hajlandó csinálni Helén. Általában délután kett?, fél három id?pontra kértük a visszautat. El?fordult, hogy már egy órától kint ültünk a hideg szélben, és vártuk a másfél óra múlva érkez? autónkat. Ez alatt az id? alatt Helén azzal foglalkoztatott, hogy valahányszor beállt a parkolóba egy szállító járm?, odaküldött, hogy nem vinne-e haza minket. — Persze, hogy nem! Csak az vihetett, akinek a menetlevelén szerepelt a neve és a lakcíme, a kért id?ponttal együtt. — Ez a kedvteléseihez tartozott, hogy ezzel szórakoztasson. Nem haragudtam rá, csak legközelebb jó melegen öltöztem, nehogy megfázzak a hideg, ?szi szélben.
A Helén elfoglaltságai közül nekem a tornaórán való részvétele tetszett a legjobban. A tornaórát mindig egy harmincöt-negyvenöt év körüli férfi vezette, aki azzal kezdte, hogy pár percig balettezett nekik a színpadon. Balettm?vészet volt a f? foglalkozása, és mindenki tudta, hogy férfi szerelme van. — Rajongtak érte az id?s emberek. — Bájosan, tündérien tudott velük bánni. Nagy élmény volt látni a táncát, a teste ritmusát, amikor bemutatta a gyakorlatokat. Helén végig a székén ült, s a fejkörzésnél, a szemével körözött. A karkörzésnél, a mutató és középs? ujjaival körözve, csupán a csuklóját sikerült elmozdítania, de az oldalsó vízszintes tartás, az kiválóan ment. A lábemeléses gyakorlatnál, gumiheveder talp alá helyezésével lehetett segíteni, így öt-nyolc centire sikerült emelgetnie a lábait. Amikor mindezt el?ször láttam, úgy nevettem, a könnyeim kicsordultak. Otthon tornáztattam, és tudtam, hogy rendkívül jól kondicionált állapotban van, s el tudná végezni a gyakorlatokat, így megkérdeztem, miért nem csinálja végig rendesen. Hangosan nevetgélve mutatta, hogy tudatában van, hogyan végzi a tornaórát.
Indokolta: Nem elfáradni, hanem szórakozni jártunk a Wayba, s ha tornázott volna, nem élvezhette volna a gyakorlatot bemutató fiatalember látványát, továbbá nem szórakozhatott volna a mások szerencsétlenkedésein. Ilyesmiben, rendkívüli módon vágott az esze. A Wayban töltött napok, nekem is mindig jó napok voltak. Els?sorban azért, mert az ötdolláros telefonkártyámmal, kedvemre kibeszélgethettem magam a családommal, a barátaimmal. Ez nagyon fontos volt, mivel Helén otthon, nem engedte meg, hogy onnan telefonálgassak: saját költségemre sem! A zajos, és jóval drágább utcai telefonfülkéb?l telefonálhattam volna, ha itt nincs ez a kedvez? lehet?ségem. A másik kiemelked? dolog volt számomra itt, hogy úszhattam, díjtalanul, és helyben. Hazaérkezésünk után mehettem ki a városba, és kés?bb kellett visszajönnöm, mert olyankor nem kellett vacsorát f?znöm. — Vagy mélyh?töttet melegítettem, vagy valami friss meleget vittem haza a közeli szupermarket frissen sültjei közül. Nagy szeretettel gondolok ezért Helénre, valahányszor az eszembe jut.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Nagyné Inci
