Ülök a keszthelyi strand egyik kövén. A lábamat simogatja a hűs Balaton. Hallgatom, a monoton vízcsobogást, a madárdalt és élvezem a kora nyári Nap melegét. Az egészből olyan béke árad, hogy azt le sem lehet írni.
Hirtelen ötlet volt, hogy idejöjjek, magam sem tudom miért… de most, örülök, hogy itt vagyok. A víz hideg, még nincs strandszezon, s nekem, most pont ez a jó. Így zavartalanul élvezhetem a harmóniát. Nézem a vizet, s hallgatom az apró csobbanásokat. A túlpart párafelhőbe vész, mégis látni vélem azokat a helyeket, ahol már jártam.
A stég felől hallatszó gyerekkacagás eszembe juttatja az első találkozást. Nyolc éves voltam, amikor édesanyámmal először jártam itt. Kicsit féltem, mert végtelennek tűnt és hideg volt, de aztán lassan összebarátkozunk. És jönnek sorban az emlékek, mert bár elég messze lakom, mégis néhány évente eljutok ide. Így lett a Balaton tanúja és őrzője az én boldogságaimnak.
A gyerekkori nyaralásokra úgy emlékszem, mint valami álomképre, amely mosolyra fakaszt, és erőt ad a hétköznapok küzdelmeihez. Aztán jöttek a felnőttkor örömei. 1986-ban Füreden voltunk nászúton, s bár a Balaton téli álmát aludta, én tudom, hogy megőrizte a nevetésemet, mert amikor erre járok ma is érzem az akkori boldogság lüktetését a szívemben. Nyolcvannyolcban Siófokon nyaraltunk. Esős, bánatos időt fogtunk ki, de az örömömet semmi nem ronthatta el, hiszen akkor vártam első gyermekemet. A következő években már igazi családként tértünk vissza. Akkor és ott csak a gyerekek számítottak, hogy a velük töltött idő olyan emlék legyen, amely melegséggel járja át mindnyájunk szívét. Szinte hallom a kacagásukat, egy-egy nagy hancúrozás után, ahogy kifáradva elhevernek a pléden a fűzfői strandon. Amikor hazaindultunk, az utolsó ötszázasomból vettünk főtt kukoricát, de tudtam, hogy az együtt töltött időt és az élményeket nem lehet pénzben kifejezni.
Aztán teltek az évek, a lehetőségeink egyre szűkösebbek lettek. Átalakult az életünk. Egészen más szituációban jutottam el Szigligetre. 2008-ban az Irodalmi Rádió alkotótáborában vettem részt. Egyedül jöttem és ez merőben új volt. Nagyszerű barátokat ismertem meg, és felfedeztem magamban az alkotás és önkifejezés képességét és örömeit. Az irodalom mellett volt itt minden más is. Kellemes beszélgetések egy pohár bor mellett, kirándulások, strandolás, és sok-sok nevetés. Fontos lépést tettem itt önmagam megismerése felé. Azóta is visszavágyom…
Talán ez a gondolat vezetett ide tudat alatt, amikor Alsóörsön nem hazafele indultam, hanem az ellenkező irányba. Most csak egy szomorú kiránduló vagyok, de az itt megtalált boldogságmorzsák erőt adnak a folytatáshoz.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: P. Borbély Katalin
