Nem hagyott aludni a kérdés – és tele voltam kérdéssel;
Nem filozófia, dal, akár a tengelic-, vagy rigóének,
De nem értem, ezredszer sem értem, mibe vittek,
Sosem kérdeztek, mert daloltak, mikor úgy véltem,
Rólam van szó, és ünnepel a négy szél világa, vagy sötét
És csönd van, amit én tartok csak kérdésnek, mert
Elbújik más, fényt gyújt, beszélgetésbe fog baráttal –
Folyvást mellébeszél, viselkedik, kártyáznak, és jaj,
Mit vet a szerencse, kit hova lökne, ha figyelné,
De van mit kezdeni a lapjárással – kell ez? kérdem,
Ha ott vagyok ahová nem várnak – megérkezni
Képtelen; és aludni alig küldöm el?re kémeim, nehogy
Beleszeressenek az éjbe, amikor én szemt?l szembe
Várom az ellent, mi hitelessé teszi, mit eddig éltem,
És oly finoman j?, talán már itt is – mert jó kérdésre
Minek is a válasz, föl se tev?dik, s már elhal,
Mégis akár varjúordítás – metszi le égr?l a földet.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.07. @ 20:59 :: Petz György
