2012 október
Zsebkendőnyi létem csomója csend,
bár apró a fájdalom, forr odabent,
csücskeire ér éber gyermekkorom,
szitás közepébe tüsszent alkonyom.
Kézzel hímzett minta dúdolva dadog,
a kopott monogram most is ragyog,
kockára vasalt élek a diplomák,
s verítékem is négyrét rejti nyomát.
Mostanra moly eszi ezt a csillogót,
rest ránc fut rajta játszva fáradt fogót,
varrás még hunyó, hirdeti az álmot,
szövete porrá hull s takar átkot.
Jótállásomon túl, még küzd a lélek,
nem bántják már szitkok, sem szent férgek,
s fogy a tárolt tudás csönd csór cseppet ,
még talán elővesznek s emlékeznek.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.14. @ 09:17 :: Radnó György
