Ha egy ilyen ritka eseményről kell írni, akkor tudom, minden normális ember rögtön az elején a császárné pávájával indítana, nagy okosan, vagy valami hasonlóval, de én nem.
Mert, elárulom, nekem nem is a páva a lényeg, hanem inkább a lóvé, nekem ugyanis az a mérce, azért lesz eme irka-firka is csak egy férce.
Éppen ezért, most, bármilyen meglepően is hangzik, de nekem ettől a páva fölszállástól az én kedves fizikatanárom, a legeslegelső fizikát tanító tanárom jelenik meg a lelki szemeim előtt, akit kapásból úgy letegezek, a kor szellemének megfelelően, mint a pinty.
— Na, szia fater, hogy s mint? Tudom, tudom, te voltál a fizikatanárom, ne bámuljál már, akit a hátad mögött csak Snudlinak nevezgettünk, de ez most mellékes, mert a lényeg most is a présen van, ja, mint akkor, amikor e miatt a szerkezet miatt te majdnem megbuktattál, de már kihevertem, s nem ezért említem, ezt előre jelzem.
Nekem csak azzal van bajom ama bizonyos prés üggyel, hogy még annak idején azt hangoztattad előttünk eléggé meggyőzően, hogy a prés a nyomással működik. Na, és, hogy a nyomás az a nyers erő szabályosan elosztva az egységnyi felületre, s minél nagyobb a kifejtett nyomás, annál jobb a présnek, s annál kedvezőtlenebb a szőlőnek, vagy egyébnek, amit ebbe a masinába beleteszünk és elkezdjük kipréselni belőle azt, amit ki akarunk nyerni abból. Mindez szép és jó dolog, de, most végre, valahára eljött sokak számára az az idő, hogy megtudják az igazságot, hogy nem mindig így működnek ezek a prések.
Te ezt tudtad?
Zárójel: akik most türelmetlenül odébb akarnak állni, mert eddigelé, még alig is említettem a pávát, hogy a Duna TV-ről ne is beszéljek, azokat óva intem, hogy ezt ne tegyék, hiszen nagyon értékes információkról fognak elesni, ami ugye nem kis veszteség lesz a számukra, hiszen azt már leírnom sem kell, hogy manapság infók nélkül elég bajos megélni.
De ígérem, hogy eme kis kitérő után, rögtön a lecsó közepébe fogok vágni munkában eldurvult mancsaimmal.
— Naszóval, kedves Snudlikám, figyuzz hát, mert nagy titkokat fogok most feltárni a számodra. Először is, tudd meg végre, hogy a társadalomban vannak furcsa emberek, akik olyan préseket használnak nagy sikerrel, aminek semmi köze a fizika elavult elméleteihez, s mégis oly sok pénzt tudnak kinyerni a földi halandókból, hogy az csoda számba menne, ha pontos és megbízható adataink lennének róla. De nincsenek ilyen, csak sejtelmeink vannak, ám de azok nem túlságosan biztatóak.
Először is az őskorban volt a buta emberiség, amelyik vígan elvolt pénz nélkül is, míg egy szép napon egyik egyed a tóban úszkálva, meglátott egy hatalmas nagy terméskövet, ami lehetett vagy tíz mázsa, ha nem több.
S mit ad isten, az a nem mindennapi bizarr és titokzatos ötlete támadt, hogy ettől kezdve, az a kő lesz az ő kis vagyonkája.
Úgy is lett, és attól a perctől kezdve az ő élete gyökeresen megváltozott, mert elkezdett mai szóval élve, nagylábon élni.
Hogyan csinálta?
Fűhöz-fához kapkodva vette fel a kölcsönöket a legjobb javakból, mint hús, bor, meg fegyverek, egyebek, sőt még kunyhók s barlangok is a tulajdonába kerültek, de miként?
Marha egyszerűen, a tóban lévő kő terhére vett fel ilyen természetbeni kölcsönöket!
Mert mindenkinek azt ígérte, hogy ama követ a hitelezőnek adja át majd a kölcsönkért javakért cserébe, ha ki tudnák emelni onnan, ahol van, hiszen ő találta, és ebből kifolyólag az nagyon is természetes, hogy az övé.
És a kő ugye nagyon értékes (hogyne lenne értékes?), mert például óriás szobrot is lehet abból faragni, no, és ki másról mintázva, ha nem a „hitelező ipséről”.
Tehát, hogy ne szaporítsam tovább a szót, ez a létező, s mégsem használható kő lett a pénz, mint találmány, ami van, de még sincs.
Hogy ennek a pénznek mi köze a pávához? Sokan kérdezhetik újra, tudom, de ha még egy kis ici-pici türelem akad a tarsolyodban kedves olvasó, akkor azt is megtudod, szép sorjában. Íme, már mondom is.
— Hát, a pénz az kell, mert nem boldogít ugyan, de lehet vele javakat s jogokat vásárolni!
Szinte mondanom sem kell, hogy a találmány azonnal, varázsütésszerűen két táborra osztotta a békés őskori lakosságot: drukkerekre és ellendrukkerekre, egyesek hittek a találmányban, kettesek nem.
Az előre kárörvendők szélsőséges tábora hamar megbukott, hiszen a kőpénz bevált, amit aztán kőkeresési láz követett, az volt a legelső (arany) kőláz.
S mire mindenki beszerezte a kővagyonát keserves fizikai munkával, mert már nem érezte senki sem biztonságban a saját kövét a tóban, így hát divatba jött a hazaszállítás, kivéve az ipse kővagyonát, amit a mai napig ott tartanak a saját természetes helyén, hadd legyen pénz minta, idegen eredetű szóval, etalon.
És akkor nagy hirtelen, mindenki azon kapta magát egyik napról a másikra, hogy ő már nem kel fel kora hajnalban, nem töri magát, hogy vadásszon, nem edz a félmázsás bunkósbotjával, hogy a zsákmányt elejtse, nem háziasít már vadállatokat, vagyis nem csinál semmit, pihizve várja a holnapi délelőtt újabb orgiáját, hiszen pénze rengeteg, s akkor meg minek dolgozni?
Igen, de ama kis tartalék, ami feleslegben létezett, csakhamar elfogyott, s nem maradt semmi, amit még fel lehetett volna vásárolni a kőpénzekkel, és… pár nap múlva már egy szem babot sem ért az egész kőrakás, ami a kunyhók, vagy barlangok előtt tornyosult.
Ez volt az első pénzleértékelés, vagyis infláció.
Oké, de mi köze ennek a pávához? Megírom nemsokára, csak még egy pici türelem!
És akkor mit tett az emberiség? Gondolhatnánk, hogy tanult az esetből és a találmányt rossz tréfának titulálva visszatér eredeti életformájába, de nem!
Az első reakció az volt, hogy szaladtak a feltaláló ipséhez vásárolni, hiszen annak már egy egész raktára volt tele javakkal.
Az ipse meg, nagy meglepetésükre, készséggel állt a rendelkezésükre, adott ő mindnet, ami raktáron volt.
Vagyis eladott ő mindent, de nem ám olyan értéktelen kőpénzért, amit még ő talált volt fel, hanem kemény munkáért cserébe.
Na, ő lehetett nem csak az első feltaláló, de az első munkáltató is.
És a javakért egyre többet kellett dolgozni nála, mert a raktár vészesen ürült, fogyott a tartalék, pótolni kellett.
És közben történt egy-két változás, egyeseket kiemeltek a termelésből főnöknek, másokat meg őrnek vagy katonának. És a balga nép azoknak is meg kellett teremtse a betevőt, a fegyvert, ruházatot, s egyebet, vagyis a munka mennyisége egyre nőtt, más szóval a javak ára emelkedett.
Az emberek meg eleinte vígan tértek vissza a megszokott és kis ideig elhagyott tevékenységük gyakorlásához, de most már nem saját hasznukra, hanem szemfüles munkáltatójuk hasznára és örömére.
De a kedvük a munkától csakhamar elszaladt örökre, amikor az újdonsült főnökök és egyéb fogdmegek ösztökélni kezdték őket a munka intenzitásának és termelékenységének növelésére.
És itt repül közbe a páva.
— A páva, mit sem tudva a rendszer gyors megváltozásáról, vígan repült föl a megyeház tornyára.
Meglátta ezt egy a rendszerváltozást ellenző alak, aki inkább éhezett, mintsem másnak dolgozzék, épp ott ücsörészett csinos kis elértéktelenedett kőpénz rakásán a megyeháztól nem messze, olyan kőhajításnyira, vagy még annyira sem.
„Fölszállott a páva, vármegye-házára,
Sok szegény legénynek szabadulására.”
Csapott bele hát érzelgősen egy maga gyártotta nótába. Meghallja ezt az újdonsült munkáltató ipse, mondja is neki nagy fennszóval,
„Szerencséd, hogy még csak az őskorban tartunk, mert máskülönben elküldenélek a Duna tévéhez a vetélkedőre. Megnyernéd azt, ebben holt biztos vagyok. No, de sebaj, felfogadlak énekesnek, danolj nekem, ha azt parancsolom, élelmezésedről meg majd én gondoskodom”.
No, ez volt az első énekes, akiből az ipse sztárt is csinált, mert újabb munkákért és egyéb szolgálatokért mások is hallgathatták az énekét, ha kedvük kerekedett egy kis koncerten való kikapcsolódásra.
A páva meg közben elrepült, így hát én is elszállok most (magamtól) legeslegelőször, s egyben utoljára.
De üzenem, hogy
„Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.”
Mert
„Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.”
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:33 :: Székelyvajai János
