Szendrői Csaba : angyal

és képes újsággal ragasztják le fekélyeket,
és most ha nyers vagyok, mint ahogy
az ösztön vezérelte egymásért való önzés,
akkor is csak tisztán látom a harcteret, hogy
vadállatok édesgetnek az öledbe, és a
tiszta pillanat, amit csak egy harcos érez
amikor a mellkasába nyomják a kardot,
miképp elsorvadni vagyunk egymás karjaiba,
a bordáim a bordáiddal mint egy 
húsev? növény szájába elérhetetlen
veszélységben dobog a szív. De dobog.
Szóval azért ez a perverzió, mert még
mindig csak néha tudjuk érezni az életet,
– nincs lehet?ségem önmagam anyagával
szembesülni, amíg mindent értelmezni akarok –
ezekkel a felcsatolható angyalszárnyakkal
eltértünk a tárgytól, mintha végtére is
nem mind ugyanazon egyszer? célért
mártanánk magunkba a kést, és tömnénk
az anyagunk anyaggal. Túlélni és csak
épp, hogy felsejlik néha, hogy elég lenne
élni. Egyszer? perverz tiszta nyers módon.
Aztán kifutni vak ?szinteségben, a ránk rótt
id?szalag végén a végtelen valamibe, ahol
minden bizonnyal van isten, de minden
bizonnyal épp olyan perverz, mint mi vagyunk.
Hogy így ezekkel a kétségekkel teremtett,
és ott fent azzal szórakozik, hogy velünk
keresteti magát. Tessék vedd fel, és véres
csonkokkal ne foglalkozz. Az angyalok
nem léteznek. Mi igen.