Ez nem értés kérdése,
ahogy lemész lassan hídba,
aki hívna, annak nem hallod a hangját,
ahogy halandzsát beszél,
de fordítva fordul és él,
ezért jár visszafelé az id?,
mint egy kibaszott óra,
eltörik lassan a mutatója,
az ember mutatóujja
és kicsit túldirekt a könny,
minden közöny mögött,
ahogy valóság fejben lassan csupán
háttérzenének öltözött inszomnia.
Na szia. Mi lesz ha nem válaszol senki?
És pont annyira akarsz magaddal lenni,
mint két kilónyi vértesttel,
de a gyomrod miért tesztel
már minden üveg sör után?
Ahogy bután ráhajolsz a tükörre,
bel?ve flangál ma minden ember,
aki ha kell,
ha nem, csak halni mer,
életsztori… visít a hajnal,
ez nem értés kérdése,
hogy vajjal vagy kenve, vagy csupán kosz tapad rád,
vesd le a ruhát, a legelején mindenki meztelen és tiszta,
olyan minden probléma, mint egy kibaszott ciszta a szívben,
érrendszeri betegség,
hogy rendszerint a ’tessék?’ helyett már csak a ’mivan?!’ maradt,
elragadt a pillanat, nem maradt utána csak a hév meg dkv,
ahogy egy kurvajó este után beversz egy kávét
és hiába hívogat a reggel, kelj fel,
ez nem értés kérdése,
hogy vajjal vagy kenve, vagy koszos a ruhád,
a valóság egy megtelt hamutál a pulton.
Legutóbbi módosítás: 2012.11.28. @ 22:20 :: Tóth Zita Emese
