— Hányszor mondtam már neked, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem. Ám neked ez olyan, mint a falra hányt borsó. Összeférhetetlen, törtető ember vagy — korholta a felesége.
Már lassan két hónapja utcára került, egy meggondolatlan kijelentése miatt. Munkatársaival, mindig lekezelően viselkedett.
— Mondd, hogy gondolod? Nekem diplomám van — volt kedvenc szavajárása —, nem fogok helyetted is dolgozni.
A kollégák sokat nem tudtak ellene tenni, mivel nagy valószínűséggel valakinek a valakije lehetett, hogy ilyen modort megengedhetett magának. Már ennél jóval kevesebb elégségesnek bizonyult, hogy valaki utcára kerüljön. Noha nem volt vezető beosztása, nem volt sem osztályvezető, sem kinevezett akárki, mégis úgy viselkedett, mint akinek ilyen rangja van.
Hatodik éve dolgozott már ennél a cégnél, és úgy gondolta — amit kifejezésre is juttatott gyakran —, hogy neki a ledolgozott évek alapján privilégiumai vannak. A baj akkor következett be, amikor egy új kolléga megelégelve a kiskirálykodását, felment a főnökségre, hogy ez az ember, ha nem a főnöke, hogy mer neki parancsolgatni? Az egyik osztályvezető felülvizsgálta az esetet. Nem volt pardon, és nem nézték azt, hogy hat éve szinte problémamentesen dolgozott, látta el feladatát. Noha diplomája volt, soha sem tudott felemelkedni a ranglétrán. Többször is hallotta, azért nem nevezték ki soha, mert olyan a modora, és a kollegialitásnak a szikrája sem volt meg benne.
— Te sem vagy különb, mint a hajdani munkatársaim — feleselt vissza a feleségének. Kinevezni nem akartak. Fizetésemelést is csak egyszer kaptam. Mindenki azt gondolta, hogy diplomával majd még többet fogok húzni?
— Ezt megteheted a saját cégedben. Még ott sem, mert a dolgozók vagy otthagynak, vagy úgy fognak neked termelni. Benned van a hiba, és nem másokban, ahogy azt te be szeretnéd állítani. Többet képzelsz magadról, mint ami vagy.
— Te hajlandó lennél úgy dolgozni, hogy se pénz se posztó? Amikor bekerültem a céghez, még túlórákat is csináltam. Nem, hogy díjazták volna az igyekezetemet, egyre többet tettek rám. Sőt! Ha valami miatt húztam a számat, akkor még nekik állt feljebb, hogy „mi az, miért nem vagy hajlandó csinálni?”.
— Ide figyelj. Tudom, hogy egy nehéz ember vagy, hiszen veled élek jópár éve. Megpróbálok beszélni valakivel, aki talán segíteni fog rajtad, a rám való tekintettel. Viszont, én most segítek neked utoljára. Ha itt is csődöt mondasz, engem is elfelejthetsz, mert beadom a válópert.
A férj elvonult a nappaliból, és a konyhában egy régi újság tanulmányozásába kezdett. Fort benne az indulat, hogy még a tulajdon felesége is kompromisszumra akarja kényszeríteni, őt, a diplomás mérnököt. Neki saját cég kellene, de sem a felesége rokonsága, sem az övé nem ezen a véleményen voltak. Ők is egy öntelt, magát királynak tartó, és uralkodni akaró alaknak tartották, és minden ezirányú törekvését csírájában elfojtották.
— Nem neked való egy saját cég, képtelen lennél rendesen bánni az alkalmazottakkal, ráfizetés lenne az egész — hajtogatták.
— Csak tőlem lehet követelni, másokon nem? Milyen rendszer az ilyen — elmélkedett magában. — Egyik oldalon igaz, hogy a tulajdonosnak példát kell mutatnia, hogy ugyanannyit követelhessen. Viszont megvan a hátulütője is, hogy az alkalmazott azt mondja: maga is meg tudja oldani, miért én végezzem el? Nem én vagyok a tulajdonos, én csak bérből élek. Aztán bizonygathatnám neki az igazamat, hogy őt pont azért vettem fel, és azért kap fizetést, hogy megcsinálja helyettem. Örüljön, hogy munkát adok neki. De mit is filozofálok én ezen? Hiszen ezért kerültem az utcára.
Telt-múlt az idő. Felesége közvetítésével ismét munkába került. Valamit okulhatott, mert hamarosan kinevezték főnöknek, és lassan emelkedett a ranglétrán. Felesége szóvá tette, hogy csupa jókat hall róla, örül, hogy elővette a jobbik eszét.
Egy nap felment a főnökhöz, aki a tulajdonos is volt egyszemélyben.
— Lenne egy tervem, főnök — kezdte a mondókáját. — Szeretnék egy újítást bevezetni, ha belemenne ebbe, és megadná hozzá az engedélyt. Úgy gondoltam, hogy ezáltal sokkal produktívabb lenne a termelés.
— Mondja csak el bátran, mit gondolt ki — buzdította a tulaj.
— Mi volna akkor, ha a bérezést átalakítanánk, az órabér helyett, ki mennyit teljesít, aszerint részesülne. Lenne egy alap, és utána mindenki annyit kapna, amennyi hasznot hajt a hónapban. Egyfajta motivációt érnénk el ezáltal, hogy úgy érezze a dolgozó, hogy ő is részese a firmának, és minél többet nyújt, annál többet vihet haza a hónap végin.
— Nem hangzik rosszul, de nem hiszem, hogy kivitelezhető lesz. Mi lenne az az alap, vagy mérce, aminek alapján megállapíthatnánk, hogy ki mennyit teljesített, kinek mennyi jár?
— Megcsináltam egy kimutatást ezzel kapcsolatban, tessék, nézze meg.
Egy rajzott terített ki az íróasztalra, melyen grafikonok és számok halmaza volt. Lázas magyarázatba kezdett. Mikor befejezte az előadását, várakozóan a főnökére vetette a szemét.
— Mit szól hozzá? Így két legyet üthet egy csapásra. Nem lesz gond, hogy maga emelje évente a fizetést, az emberek sem fognak morgolódni, hogy „x” miért kapott többet, mint ő.
— Hagyja itt az egészet. Nagyon érdekes, de át kell gondoljam.
Teltek a hónapok, de semmi változás nem történt. A mérnök hiába kérdezősködött, hogy mikor kerül bevezetésre a terve, egyáltalán született-e döntés, vagy mikor ülnek újra le, hogy átbeszéljék a dolgokat. A tulajdonos sokszor letagadtatta magát, hogy kerülje a személyes találkozást vele. Esze ágában nem volt, hogy bevezesse ezt az elgondolást. Tisztában volt azzal, hogy lehetséges, hogy ezzel sok olyan problémát oldana meg, amik már évek óta égetőek és rendezésre szorulnak. Viszont tudta azt is, hogy lehet — sőt biztos, hogy megnövekedne a termelés —, de ki, vagy mi biztosítsa a többlet áru eladását, ami így keletkezni fog. Mert a piac az utóbbi időben kiszámíthatatlan. Hol kevésnek bizonyult az a mennyiség, amit előállított, hol meg túl soknak. Az előszerződések meg nem jelentettek garanciát.
A mérnök, miután nem kapott választ, a konkurens cégnél próbált érdeklődni, hátha el tudja adni az ötletét. Javaslata meghallgatásra talált, és fel is vették munkatársnak. Sikeresen vitték keresztül az ő elgondolásait. A volt cége lassan veszteségessé vált. A tulajdonos ezek után arra szánta el magát, hogy az egykori segítségét visszafizetesse volt alkalmazottjával. Beperelte őt és a konkurens firmát, hogy szabadalomlopás történt, és a volt mérnöke adatokat szolgáltatott ki a gyáráról, melynek következtében veszteség érte.
Évekig húzódó pereskedés után fura döntés született. A konkurens cégek megállapodásra jutottak egymással. Valami fuzionálást hajtottak végre, hogy egyiküket se érje veszteség. Az újítást kidolgozó mérnöktől, amilyen gyorsan csak lehetett, megszabadultak.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Avi Ben Giora.
