Azt mondják rólam, sej de haj,
pedig majd’ mind elhagyott.
A fejem szinte tiszta tar,
legbelül egyedül vagyok.
Sokáig véltem halk morajt,
hallgattam f?ben dobot,
lassan nem érzek semmi zajt,
teljesen egyedül vagyok.
Leloptam összes könnyemet,
zaciba vittem mindet,
siránkozzon a rengeteg,
nem fogom bánni ?ket.
Elvették szívem vágyait,
szétroppantott az iga.
Nyakamba dobva leláncolt,
nem vagyok tulajdona.
Úgy érzi, úgy tesz, úgy akar,
sosem bírtam a jármot.
Hason szaglászom az avart,
s nézem a szebb világot.
Valahol virágok világán,
éjsötét göröngyök alatt,
csontszippantásoknak hazáján
lélekben minden megmaradt.
Élni is fog az örökre,
nem kötöm kény-kedvekhez,
mindig a szépet szerette,
onnantól szabaddá lesz.