Fiatal voltam, talán harminc, meleg nyári napon indultam munkába. A kettes villamoson éppen nem volt tömeg. A napsütés, vagy valami más hangolt jókedvűre, már nem emlékszem, de nagyon jó hangulatban utaztam! Én is úgy ragyogtam, mint a Nap. Vállamon apró piros táskám, kezemben egy éppen menő reklámszatyor. Jobbommal kapaszkodnom kellett az elég rossz állapotú sínpályán zötyögve. A dolgozók fizetéséért mentem, akkor még lehetett sok pénzt reklámszatyorban, villamoson szállítani. Nem kellett félni, hogy valaki kirabol. Eszembe se jutott.
De az a bizonyos megérzés!
Egyszeriben éreztem, hogy valaki figyel. Annyira zavaró volt, hogy kicsit fordultam, de az nézés követett. Valami ellenállhatatlan parancsnak engedelmeskedve kerestem a tolakodó tekintetet. Vegyes korosztály utazott a villamoson, a nagykamasztól az aggastyánig. Minden szempár engem figyelt. Kezdtem kényelmetlenül érezni magam…
Nem láthatják a pénzt, nem is tudják, hogy közel négyszázezer lapul a reklámszatyorban. Jó tudom, hogy szép és csinos vagyok, de, hogy ennyire, arra nem számítottam!
A férfiak tekintetében mind az elismerés és a gyönyör csírája lapult. Úgy belül, magamban megveregettem a saját vállamat, hogy a csinos, piros szűkszoknyát és a fehér selyemblúzt választottam. Széles, gumírozott övvel. Az akkor hatvan centis derekam jól érvényesült a fekete öv alatt. Olyan szépnek éreztem magam!
Büszkén felvetettem a fejem és összeakadt tekintetem irigy nőtársammal:
„Úgy kell neked, irigykedj csak, talán húsz évvel ezelőtt lehettél csinoska” — gondoltam elégedetten. Kicsit fordultam, hogy ne lássam irigy tekintetét, hát a másik oldalon is egy nő figyel: de, mintha nem is rám, hanem a blúzomra nézne. Zavartan letekintek, hát az én gyönyörű fehér selyemblúzom derékig nyitva, félkosaras melltartóim teljes pompájukban, kacéran szemléltették alig takart melleimet.
Azt hiszem, arcom pirosabb lett, mint a szoknyám, blúzom, begomboltam és véget ért a csoda, már senki nem gyönyörködött szépségemben. A férfiak közömbösen bámulták a vizet, mintha egy kicsit zavarba lettek volna. Az irigy nőtárs egy mosolyt megeresztve, leszálláskor bólintott, és kedvesen rám mosolygott. Arcom tüze a Boráros-térig lelohadt.
Kedves emlék ma. Amikor elmondhatom, én is voltam egyszer fiatal.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Győri Irén