Múzsa huppanj, rendesedő idegbaj mákonyfüggönyén át gyöngyözik nevetésed.
Romlatlanságba kívánkozik minden csendfoszlott élc, mert iramunk hőköl és érzünk.
A legapróbb világnyi szeglet, amikor felfedezzük benne, amit már szóvá se érdemes.
A robot, az agresszió, az unalom, a fogyasztás kavarják forgószéllé lágy szobameleged.
Megannyi létkép feszül, és érinthetetlenné válik az időben olyan türelem-lélek, ahol
megtalálni merlek szerelem, bármikor, ha véletlenül magamonkívül önmagamra nézek.
De mind e déjà vu téglákból csak akkor építünk várat, és fel a falakat; éhesnek ártanak.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:55 :: Marthi Anna