CLEVELAND 1.
Kés? este értem Clevelandbe, amit nagyon sajnáltam, mert szerettem a nagyvárosok, s a táj látványát le- és felszállás közben. Reméltem, hogyha majd visszafelé jövök, talán láthatom madártávlatból is ezt a szép, tóparti nagyvárost.
Patty és Hilda néni vártak a reptéren. Nagyon elfáradtak a várakozásban, mert nem tudták, mi az oka a kés?i érkezésünknek, izgultak, vajon megérkezem-e.
A Hilda néni háza egy gazdag zsidók lakta, zöldövezeti területen volt. Ezután ketten éltünk ebben a szép, háromszáz négyzetméteres, luxuskivitel? épületben. A tágas alagsori lakrészt nem laktuk, csak a földszinten lév? száz négyzetméternyi lakásban éltünk többnyire. Az emeleten lév? száz négyzetméternyi lakrészben volt nekem egy külön apartmanom, továbbá még két apartman a gyerekek, vagy vendégek részére.
Nagyon igényesen, ízlésesen, gazdagon berendezett emeletes ház volt, amelyhez nagy udvar, és kert is tartozott.
A házakat itt, nem kerítés, hanem él? sövény választotta el egymástól. Ez nagyon jó volt az itt él? vadállatok átjárása szempontjából is, mert az ?zek, vadnyulak és egyéb állatok tömege megtalálható ezen a városrészen.
Nagyon jó volt úgy ébredni, hogy az ablakomon besütött a nap, és amikor kinéztem, a zöld erd? közepén érezhettem magam, mert az üdén zöldell? növények, a sok-sok fa között ott láttam minden reggel a legelész? ?zeket, vadnyulakat, a csivitel? madarakat.
A környék nagy házaiban unokatestvérek, egyéb rokonok laktak, mint ez a zsidó családok többségénél szokás volt, mivel a sábesz idején gyalog mentek egymáshoz partira, legcsörre, sábesz-vacsorára.
Hilda néninek régen meghalt a férje, mivel jó húsz évvel id?sebb volt t?le. Tenyerén hordozta a szépségéért, a hozzá képest fiatal életéért, a két szép lányukért. Sz?nyegboltot üzemeltettek sok éven át, amely láthatóan jól jövedelmezhetett. A házban is nagyon szép, három centiméter vastagságú, hosszú, s?r? sz?r? sz?nyegek voltak. A földszinti nagy nappali harminc négyzetméternyi sz?nyege különösen tetszett élénk, barack-virág színével. Hetente kétszer porszívóztam, és kifésültem sz?nyegfés?vel, hogy továbbra is megtartsa ragyogó szépségét.
Patty, Hilda néni id?sebb lánya, mindössze ötven méterre lakott légvonalban, kereszt-irányban a másik utcában, azonban, amikor a sábesz idején ebédre, vagy vacsorára mentünk, néhány száz métert kellett körbe tolnom Hilda nénit a tolókocsijával, mivel nem volt hajlandó gyalogolni. Nehéz, nagydarab asszony volt, s mert egész életen át alig használta a testét, így különösen törékennyé váltak csontjai.
Renée, a Pattytól tizenöt évvel fiatalabb lánya New Yorkban, egy gazdagok által lakott szép helyen élt, így Hilda néni, összes gondját Patty lányára terhelte.
Patty rendívül elgyötört, megtört hölgy volt, melynek oka volt, hogy az elmúlt három évben veszítette el a férjét, az apját, – s az édesanyja által ráterhelt gondok is nyomasztották. Két gyermekér?l, két unokájáról, szintén szeretettel gondoskodott.
A komoly, megbízható, korrekt hölgy nagyon jó volt hozzám is. Mindig kaptam t?le gyümölcsöt, édességet, és hetente egyszer, b?ségesen adott halat és finom salátákat, a sábesz idején. Nála az nem volt szabály, hogy csak utánuk ehetek. Együtt étkeztem velük, és a sábesz-vacsora el?tt kaptam a frissen készült ételekb?l, ha én nem maradtam nála vendégségben.
Patty háza, egy félköríves homlokzattal, üvegfallal díszített, luxuskivitelben épült és berendezett építmény. Különleges volt a nagymintás textillel, pasztellszínekkel díszített és berendezett ház bels? építése is, melyet még érdekesebbé tett az egy-két lépcs?s szinteltolások alkalmazása, az étkez?, társalgó, konyha vonatkozásaiban. Ezt a szépséget még kellemesebbé tették a bels? térben alkalmazott finom színek árnyalt összhangjával. Egy meleg, barátságos otthon volt ez.
Patty férje az unokatestvére, aki Hilda néni id?sebb testvérének fia volt. Kés?bbi elmondásukból tudtam meg, hogy nagyon jó ember volt — ezért viselte meg Pattyt annyira, férjének elvesztése.
Ebben a családban is szokás volt a rokonok, unokatestvérek egymás közötti házassága, mely számukra teljesen természetes — csak nekem volt szörny?, elfogadhatatlan —, de ez senkit nem érdekelt itt.
Az érdekes, hogy az egész családban, nem láttam degenerációnak nyomát, pedig a vérfert?zés biológiája általában ilyen következményeket teremt. New Yorkban, Boroogh Parkban sétálva, néhány százméterenként egy-egy fizikai, vagy szellemi torzulással született személlyel lehetett találkozni, amely többnyire a közeli rokonok egymás közötti házasságának volt maradandó következménye. Ott ez gyakori látvány volt. Ezzel kapcsolatban érdekes dolgot tapasztaltam, amikor naponként ugyanazon útvonalon sétáltam.
A zsidó gyerekek általában kirajzottak a házak el?tti járdára, ahol aztán csapatostól játszottak, használták egymás játékát. A fizikai torzulással él? gyermekeket szeretettel befogadták, együtt játszottak velük — azonban a szellemi fogyatékos kisgyermekeket kiközösítették, nem adták oda játékukat, elkerülték ?ket. Megrendít? volt számomra az a gyakori látvány, hogy a boldogan játszó gyermekseregt?l mindig távolabb lézeng?, magányos, szellemi fogyatékos kisgyermek a galambokkal beszélgetett úgy, mint ahogyan azok turbékoltak. Leült, vagy csak leguggolt közöttük, s ugyanolyan tökéletes turbékoló hangot adott ki, mint azok.
A galambok mindig vele voltak, nem féltek t?le, a kezével érintette ?ket, s így maradt azok között órákig. Jellemz? volt, hogy ezeket a gyermekeket sem küldték intézetbe, hanem a gyakori nagy létszámú családi közösségben, velük együtt, a nyolc-tíz kisgyermek között n?ttek fel ?k is.
Nagyon szerettem vezetni a régi típusú, öreg Ford Mercuri Marquez autót – ami ugyan már nem volt hibátlan, de biztonságos, er?s autó — mint egy hajó — akár a T-4-es tank nálunk.
Azért Hilda néni bátyjának, Michael bácsinak autóját vezetni álom volt ehhez képest, mivel az egy 2007-es évjáratú, új Cadillac volt. Itt Amerikában az automata sebességváltós autók a jellemz?ek — így a bal lábat egyáltalán nem kell használni autóvezetés közben — csupán a jobb lábat kell váltottan használni a fék- és gázpedál között — kézi sebességváltásra nincs szükség.
Hilda néni nyolcvanhárom éves, egész életében kényeztetett, nagydarab, lusta, szép hölgy volt. Nagyon izgult az els? autóutunk el?tt. Látni sem akarta, hogyan állok ki a két kocsi szélesség? garázsból, hát el?re küldött, amíg ? izgalmában ismét használta a toiletet, már negyedszer az utóbbi fél órában. Nem tudhatta, hogy közel harminc éves vezetési gyakorlatommal, akkor sem volna gond kiállni egy garázsból, ha csupán néhány centinyi hely volna az autó két oldala mellett. A gond, nem ez volt.
Azt tudtam, hogyan kell vezetni egy automataváltós autót, azonban vezetés közben m?ködött nálam a megszokás automatizmusa, így az útkeresztez?dések némelyikében, a bal lábammal fékeztem. Automata sebváltós autónál ez azzal a következménnyel jár, hogy azonnal leblokkol az autó: így Hilda nénit az els? utaztatásom alkalmával úgy meghintáztattam, hogy halálfélelmét?l jajveszékelve ült mellettem, és azonnal panaszt tett a lányánál, hogy nem tudok vezetni. Valóban riasztó érzés lehetett a lusta, magát alig tartó id?s hölgynek az a néhány repül? start, ahogyan megálltam, s elindultam vele egy-egy útkeresztez?désb?l.
Ráadásképpen ? félt a nagy forgalmú utaktól, ezért a megközelítend? célállomásra mellékutak igénybevételével utaztunk. Ezt kés?bb tudtam meg, amikor másnap, els? utam a közeli benzinkúthoz vezetett, ahol szokásomnak megfelel?en, helyi, részletes térképet vásároltam.
Ezen a napon, szerettem volna eljutni a postára is, ezért Hilda néni elmondta, merre menjek, de csak gyalog mehettem, mert az el?z? napi halálfélelme még nem múlt el, ezért nem engedte használni az autóját.
Ebéd után indultam a közeli postára, ahonnan csak vacsora el?tt érkeztem haza. Hilda néni ezt nagyon sérelmezte, mondván, hogy pár perc alatt szoktak odaérni autóval. — Igen, autóval, de nem gyalog!
A legközelebbi posta nyolc kilométerre volt. El?rehaladott korom ellenére, elég sportos vagyok, de a tizenhat kilométer gyaloglás, elég sok id?mbe került még úgy is, hogy olykor-olykor futottam. — Édesanyám részére adtam postára egy kisvirágú, mintás, nyári hálóinget. — Többé nem mentem gyalog a postára!
Vacsora után, Patty ellen?rizte, hogy valóban tudok-e vezetni. — Megoldottam, mert a bal lábamat a jobb mögé dugtam keresztirányba, hogy ha a f?úton lév? nagy forgalom elvenné a figyelmemet, ne tudjam akadály nélkül elmozdítani. — A módszer bevált, aztán egy id? után megszoktam, hogy alig kell valamit tenni a megállások, elindulások során, így többé, nem volt ezzel gondom.
Cleveland nagyváros, nagy területen szétterülve. Hilda nénivel több irányban, többféle orvoshoz jártunk más-más helyekre. Jó volt az a módszer, hogy kértem a címet és a kórház, vagy orvos nevét, amelynek megfelel?en, el?z? napon átnéztem a térképet, hova is kell mennünk. – Általában a keresett címek húsz és hatvan kilométer távolság között voltak megtalálhatóak. Felkészülten kellett elindulni, mert Hilda néni nem volt megbízható sem az irányok, sem a helyek emlékezete vonatkozásában.
Más-más helyen volt a szív-orvosa, az általános orvosa, a láborvosa, a n?gyógyásza, a pszichiátere, a fogorvosa. Az én módszerem az, ha idegen városban közlekedem, hogy mindig használom az utcatérképet, majd az els? alkalom után felírom a kis noteszembe, melyik csomópontnál, melyik sávban lehet a jó irányba menni — így legközelebb, ha sok id? múlva megyek is ugyanarra a helyre — csak rátekintek, és az emlékezet jól m?ködik.
Hilda néni irtózott a f?utaktól, és rettegett az autópályáktól, ezért újra és újra próbált kis mellékutakon elvezetni, amelyekbe aztán belekeveredett általában. Egy alkalommal, elindultam a cél felé, helyes irányba, és üvöltve, hadonászva rám er?ltette, hogy más irányba menjek. Így irányított rá akaratlanul egy autópályára, s amikor már rádöbbent, hogy nem jó irányt határozott meg nekem, már húsz-harminc kilométert autóztunk rossz felé. Kétségbeesve jajgatott mellettem, hogy mi lesz velünk. Nyugalomra intettem, arra kértem, hogy ezután ne szóljon bele a vezetésembe, majd hideg friss vízzel megitattam, és a következ? kihajtónál visszatértem a helyes útra.
Ekkor kaptam az els? dicséretet, elismerést részér?l azzal, hogy hazaérkezésünk után elengedett a három kilométernyire lév? strandra — természetesen gyalog —, ahol egész vacsora-id?ig úszhattam.
?t nagyon megviselte az eltévelygésünk, mert egész délután telefonon mesélte az eseményt a lányainak és valamennyi testvérének egyaránt. Mindenkinek nagyon megdicsért, micsoda nyugalommal, higgadt vezetéssel éltem túl az ? pánikrohamát, és még arra is gondoltam, hogy hideg vizet és cukorkát adtam neki megnyugtatásul. Szegény, nagyon rossz természet? volt, ezért valamennyi utazásunkhoz úgy készítettem el? mindent, mintha babyvel készülnék útra.
Néhányszor még er?szakkal próbálkozott elevenebb napjain, de többé nem engedtem eltéríteni magam a helyes útról. Szép szóval, szeretettel kértem ?t nyugalomra, s hogy engedje meg, hogy én vezessek, ne zavarjon az oktalan felkiáltásaival. Patty lánya kérésére, ezt aztán megígérte, és be is tartotta ígéretét.
A napirendem reggel fél nyolckor kezd?dött, amikor — a saját higiéniám rendezése után — el?készítettem a reggelit, majd segítettem Hilda néninek a zuhanyozásnál, a fogmosásnál, az öltözködésnél.
A reggelije ideje alatt szell?ztettem, rendbe tettem utána a fürd?t és WC-t, majd elmosogattam.
Én általában kilenc után, gyümölcsöt reggeliztem: Két szem barackot, vagy egy narancsot, vagy egy nagy szelet dinnyét, esetleg kis fürt sz?l?t fogyasztottam, majd kényelembe helyeztem Hilda nénit a családi szobában lév?, félautomata fotelben, amelyb?l tv-t nézett, vagy szundikált ebédid?ig.
Én takarítással, bevásárlással, f?zéssel töltöttem az id?met. Különös egyénisége volt. Soha, semmiért le nem hajolt. Ha telefonáltam — a saját költségemre —, nagyon nehezen viselte el. Akkorra halasztottam, ha elszundikált, azonban, ha felébredt a telefonálásom közben, megpróbálta a vonalat bontani a nála lév? másik készülékkel, természetes volt, hogy hallgatta kicsit, vagy ha nem tetszett neki, lesöpört mindent az asztalról, és kiabált, hogy azonnal szedjem össze, mert ez az id? nem a telefonálások ideje. Ha hívtak telefonon, egyszer?en nem adott, vagy azt kérte, hívjanak kés?bb, majd kés?bb órákig beszélgetett ?, hogy véletlenül sem legyek elérhet? a telefonvonalon.
Nagyon jó, id?s embernek való étrendet alakított ki részére Patty, amelynek csak egy részét tartotta be. Ebédre általában nagy mennyiség? salátát evett túróval, hozzá lekváros kalácsot, majd egy csésze tejeskávét. Ez az étrend rendkívül jó volt arra, hogy rendben legyen a bélflórája – azonban nekem ez totál hasmenéses állapotot idézett volna el?. Ezért vagy csak salátát ettem, vagy egy pirítóst, vékonyan megkenve mogyoróvajjal, rátéve vékonyan lekvárt és túrót. – Az összíz hasonló lett így, mintha friss túrós sütit ennék. Mivel halat csak akkor ettem, ha Patty adott hetenként, és felvágottat sem volt hajlandó venni, így vastagon tettem a túrót, mert hiányzott a fehérje.
Mindent sajnált mástól, még a kanál túrót, a reggeli szelet dinnyét is, pedig ? háromszoros adagot fogyasztott minden étkezésnél.
Második hónapja voltam vele, amikor egy alkalommal kérte, süssünk csokis fonott kalácsot. — ? kommandírozott, én dolgoztam, s amikorra elkészült a négy tepsinyi kalács – ? fáradt el.
Megengedte, hogy az egyik friss kalács végét levágjam, s én egy pohár tejjel azt ebédeltem azon a napon.
Kih?lése után, az elkészült kelt tésztát, gondosan becsomagolva, mélyh?t?be kellett tenni.
Egy-két hét múlva, nem kaptam gyümölcsöt reggelire — de mivel én nem szoktam pirítósozni, kávézni — így eszembe jutott, eszem egy szelet csokis kalácsot: Kivettem a mélyh?t?b?l, vágtam egy kétcentis szeletet, majd a mikrohullámúban felmelegítettem, amire Hilda néni felébredt, és üvöltve megkérdezte, ki engedte meg, hogy én abból a kalácsból egyek?! Alig bírtam lenyelni a falatot, de válaszoltam, hogy nem gondoltam engedélykérésre, mivel én készítettem — igaz, az ? pénzéb?l vásárolt élelmiszerb?l, és azt gondoltam, mivel ?t reggelt?l estig szolgálom, gondozom — hát természetesnek véltem, hogy ehetek egy szeletet bármikor. Nos, ez szerinte nem így volt, hibásan gondolkodtam.
Ett?l a naptól, én soha többé nem reggeliztem el?tte, hanem csak akkor ettem meg az általa sajnált gyümölcsöt, amikor aludt. Ha zúgott a porszívó, vagy csörögtem az edényekkel, folyattam a mosogatóba a vizet, akkor nyugodtan aludt, hát ezután én így reggeliztem. A gyümölcsbeszerzést pedig úgy oldottam meg, hogy én egy lépéssel mindig mögötte haladtam a bevásárlás során, így a saját részére kiválasztott gyümölcsöt a háta mögött én mindig kiegészítettem még egy-két darabbal, amit aztán a h?t?ben, legalul tároltam, mivel odáig soha le nem hajolt.
Ebédnél — miután szóvá tette, hogy sok túrót kenek az egyetlen szeletke kenyeremre — nem kentem többé, hanem a tányéromra tettem háromszoros adag túrót, és bekanalaztam. Csupán az érzékek csalafinta játékát játszottam, mert az egykanálnyi túró soknak t?nt a kicsiny szelet kenyéren, azonban alig valamit mutatott a háromkanálnyi túró egy nagy tányéron.
Ezután délutánonként, amikor szintén aludt, akkor ettem meg egy-egy szelet csokis kalácsot úgy, hogy a hangtalanul melegít? süt?ben olvasztottam ki.
Mivel a zsidó házba nem volt szabad bevinni semmilyen eredet?, nem kóser élelmiszert, így a saláta-ebédek után, a közeli gyorsétkezdében vásároltam magamnak nagyon finom rántott-, vagy grillcsirke combokat, amit ott, helyben, azonnal megettem. — Így híztam vissza az eredeti, „bikini-képes” testsúlyomra.
Délutánonként könnyebb munkát végeztem. Utánam kiabált mindig, ha felriadt szundikálásából, hogy mit csinálok, mert nagy a csend. Mindig készenlétben volt a tisztítószeres rongy a kezemben. Csodaszép, értékes, régi bútorai voltak, nagyon sok ezüst és kristály eszköz a vitrinekben, amelyeket nagyon szerettem ápolni, gondozni. Csak úgy válaszoltam neki mindig, hogy „simogatom a bútorait”, vagy az ezüstjeit. Ilyenkor megnyugodott, és tovább szundikált.
Szerettem volna tornáztatni, és szerettem volna sétáltatni, de legalább hajolni megtanítani. — Nem volt hajlandó, pedig az egészsége érdekében fontos lett volna.
Érdekes, hogy amikor vásárolni, vagy úszni mentem, id?nként kimentem virágokat locsolni, ? félretette a járókeretét, és gyorsabb ütemben jött-ment a lakásban: akkor ellen?rzött mindent.
Ezt úgy tapasztaltam meg, hogy egy alkalommal otthon felejtettem a pénztárcámat, amiért a garázs el?tt hagytam az autót, majd csendesen visszaléptem — s mit láttam, hát Hilda néni, gyorsított tempóban jött-ment ide-oda, majd amikor meglátott, gyorsan belehuppant a közelében lév? fotelbe. Én kedvesen utána vittem a járókeretet, és tovább léptem.
A vacsora általában f?tt étel a zsidó étkezési rendben. Szerettem a hétköznapi vacsorákat. Valamiféle levest mindig kért Hilda néni, aztán a második fogás mindig valamiféle kóser hús sültje volt.
Hét közben a vacsora után elmosogattam, majd sétálni, vagy úszni mehettem, aztán kilenc óra körül segítettem Hilda néninek levetk?zni és ágyba kerülni, majd ezután nézhettem tv-t a saját szobámban.
Vasárnap volt a szabadnapom, amelyet általában Cleveland megismerésével töltöttem. A szabadnapomon is el kellett látnom a reggeliztetési, öltöztetési feladatokat, és mert Hilda néni nem szerette a szabadnapjaimat, így olyankor vontatottan indult a nap. Kés?n kelt, nehezen jutottunk el az öltöztetésig. Rendkívül jó fantáziával találta ki, hogy még mivel tartson otthon, így általában tíz-tizenegy óra körül tudtam t?le elmenni, s az els? hónapokban azt kérte, hogy már öt-hat óra körüli id?szakban menjek haza, vacsorázzunk együtt.
Két hónapig így is volt, azonban egy h?vösebb napon, el?bb mentem haza fél órával, mert fáztam.
Mit láttam! — Hilda néni lélekszakadva tömte magába a finomságokat. Mert a lányától kapta a vacsorát, és sietett megenni, amíg én haza nem érek. — Jó étvágyat kívántam, megettem a sábeszmaradékként nekem szánt alig valamit, majd ezután a szabadnapomon, többé nem mentem haza vacsoraid?re, csupán az esti lefektetés, gyógyszerezés idejére. Néhányszor ezt sért?dötten kifogásolta, de én kedvesen visszautasítottam a kifogását, hozva azt a korábbi példát, hogy láttam, nagyon ügyesen tud ? egyedül is vacsorázni.
A szabadnapjaimon nem használhattam a Hilda néni autóját, így általában tíz-húsz kilométernyi gyalogtúra — néhányszor még attól is több kilométer — volt a lábaimban estére.
A városközpont múzeumai, látnivalói tizenöt-huszonöt kilométernyire voltak lakhelyünkt?l, a legközelebbi buszmegálló két kilométernyire, a gyorsvonatmegálló pedig három kilométernyire. Attól függ?en használtam egyiket vagy másikat, melyik irányba, és mit szerettem volna megismerni egy-egy napon.
Így láttam Cleveland Zeneakadémiáját, az akadémia csodaszép épületéhez tartozó Severance Hallt, amelyben hetenként komolyzenei koncerteket, színházi el?adásokat tartottak.
Nagyon érdekelt az Autómúzeum, amelyben az összes korábbi Amerikai Elnök autója megtalálható. Láthattam ott eredetiben, az els? amerikai gyártású autót, a g?zmozdony el?djét, vagy épp egy 1936-os évjáratú, valóságos fapados Ford autómobilt is.
Megnézhettem régi szép épületeket, láthattam csodaszép szök?kutakat, olyat is, amelyik a Strauss kering? ütemére spriccelte a vizet, mintha orgona sípjaira m?ködött volna.
Az Erie-tó vizén látogatható az els? amerikai négyütem? motorral üzemel?, szénszállító, nagy fémhajó is.
Többször visszatértem képtárakba, ahol amerikai és európai festmények szépségeit, érdekességeit élvezhettem. Az es?s, hideg napok rendkívül jók voltak ilyen id?töltésre. Hilda néni ilyenkor kiabált velem, hogy es?ben ?rültség ?t egyedül hagyni. A lánya nagyon korrekt módon, elmondta, hogy ilyesmire számíthatok, de csak nyugodtan menjek, és élvezzem a heti egy nap szabadid?met. Hálás vagyok neki ezért, mert így nagyon sok, felejthetetlen élményben volt részem ebben a szép nagyvárosban.
Különleges, érdekes építmény, és különösen gazdag beltartalommal rendelkezik az Erie-tó partján épült Rock and Roll Palota, amely a zene múzeuma. Az építmény maga, részben, a vízbe nyúló oszlopokon nyugszik, részben pedig a tó partján helyezkedik el. A palota, egy piramis alakú, négy emelet magasságú üvegépítmény, a f?bejárat oldaláról nézve. Hátul, a víz fölé nyúló, félköríves, oszlopos, teraszokkal t?zdelt, romantikázásra alkalmas szabadid?s résszel, a tó vizér?l, hajóról nézve is különleges látványt nyújt.
Cleveland – Rock & Roll Palota az Erie-tóban 
Az épület el?tt nagy, világos szín? járólapokkal kirakott tér van, melyet k?keretes, szépen megtervezett virágágyások szegélyeznek. A k?keretek, ül?alkalmatosságként is szolgálnak. A Rock ad Roll Palotából egész nap élvezhet? jazz-, rock-, vagy más könny?zene hallatszik élvezhet?, tökéletes hangzással.
Kora nyártól kés? ?szig, heti egy estén, él? zenés koncert van ezen a téren, ahol három-négyezer ember kényelmesen táncolhat, szórakozhat díjtalanul.
Az épületen belül, öt szint között, mozgólépcs?n lehet közlekedni. Megtekinthet? az amerikai könny?zene nagyjainak jelmeztára, zenei felszerelése. Kétméterenként kialított külön boxokban, fülhallgató segítségével, órákig hallgathattam az általam kiválasztott zenét. A zeneszámok kiválogatására, meghallgatására, érint?képerny?s számítógépeken van lehet?sége minden múzeumlátogatónak.
A második és harmadik emeletr?l, illetve az e felett épült tet?téri kávézóból meseszép a kilátás a városra. A hátsó terasz kávézójából csodálatos látvány nyílik a tóra, amely felett általában sirályok szállnak, a tó vizén hajózó, csónakázó emberek szórakoznak.
Különös, érdekes a palota bels? díszítése, amely a szintek között, záró-falak nélkül mozgólépcs?sorok között felfüggesztett elemekb?l készült. Így, felfüggesztve látható a második és harmadik emelet között, egy eredeti Trabant karosszéria is, hibátlan, „bilikék” színében.
Mit nem lát az ember lánya, ha Amerika közepére lép!
Az els? megtekintés után, még többször töltöttem zenehallgatással fél napot a múzeumban, és további egy-egy órát, a múzeum el?tti téren, napozgatva, élvezve a sokszín?en öltözött emberek forgatagának látványát.
Hilda néni nem volt hajlandó feladni lusta életmódját, ezért egyre nehezebben mozgott, egyre rosszabbul m?ködött a szervezete. Szívm?tétre vittük a központi klinikára. A kórházban töltött egy hét idején, többnyire vele töltöttem a nappalokat. Általában kilenct?l délután négy óráig voltam vele. Nagyon rosszul viselte a kórházi ápolást. Többnyire rajtam töltötte tehetetlen dühét azzal, hogy kommandírozott, mindig szeretett volna valamit, amivel elfoglalt — f?ként, ha szundításából feltekintve látta, hogy olvasással töltöm az id?met.
Vércukorszint mérését kellett naponként ismételni, ami nagyon egyszer? dolog, de kis ujjbegy szúrással jár.
Ett?l annyira félt Hilda néni, hogy idegességében mindig üvöltött, és nem volt szalonképes, sem szobatiszta ilyenkor.
Az egy hét elteltével, nem haza vittük ?t, hanem id?sek ápolásával foglalkozó otthonba, Montefyorba.
Itt is vele voltam kilenct?l délig, majd az ebédl?be vittem tolószékkel, ahonnan már a délutáni pihenésre az ápolók vitték ágyba. Délután négy-félöt körül visszamentem hozzá, majd este hét-nyolc óra körül mentem haza. Július els? hetét?l, augusztus utolsó hetéig, hat hétig így igazán élvezhettem a nyár clevelandi szépségeit. Köszönhetem ezt Patty emberséges napirendjének, amelyet volt kedves engedélyezni részemre.
Nagyon jó volt így itt, ez a nyár! Általában délt?l-négyig a területi uszodában strandoltam, majd este, hazafelé még egyszer úsztam harmincöt-negyvenöt percet. Mivel ottlakónak számítottam, ezért vásárolhattam nyári bérletet, amely júniustól-szeptemberig volt érvényes. A három hónapra érvényes bérlet ára mindössze annyiba került, mint Pesten két alkalmi belép?jegy a Dagályba. Nagyon kedvez? ár volt, amiért bármikor, bármennyit úszhattam, s használhattam a strand valamennyi létesítményét. Nagyon sokat jelentett, hogy Patty engedélyezte az autó használatát, amíg Hilda néni a m?tét utáni rehabilitációs ellátásban részesült.
Hilda néni el?ször variált, hogy majd aludjak a n?vérénél, amíg ? távol lesz otthonról, de végül Patty rábeszélésére megengedte, hogy a házban maradjak. Azért aggódott, hogy nem viszek-e idegent a házába, vagy esetleg megsértem-e vallásuk követelményét, miszerint zsidó házba nem lehet semmilyen nem kóser élelmiszert bevinni, tárolni, f?zni, vagy étkezésre használni. Távollétében is betartottam a vallásuk követelményeit. Nem a vallásukért, inkább Patty iránti nagy tiszteletem bizonyítékaként.
A tiszteletemet, a becsülésemet soha nem nagy eszmék, elméletek határozták meg, hanem az emberség, a tiszteletre, becsülésre méltó emberi viselkedés. Patty bízott bennem, nem határozta meg, hogy mennyit költhetek az élelmezésemre a Hilda néni pénzéb?l, távolléte idején. Nem félt, hogy idegen férfiakat viszek az édesanyja házába, nem félt, hogy felel?tlenül, öncélúan használom majd az autót, vagy költekezem.
A bizalmát azzal háláltam meg, hogy keveset költöttem, feleslegesen nem autókáztam, eszembe sem jutott idegen férfiakat vinni a házába. A délutáni strandolás lehet?ségéért hálából, az egész nagy házat szépen áttisztítottam, kitakarítottam esténként. Csillogóvá, széppé tettem a vitrinekben lév? rengeteg ezüst és kristály készletet, átpolíroztam a gyönyör?, régi bútorokat is.
Hilda néni úgy próbálkozott a kommandírozásommal ez id? alatt is, hogy állandóan telefonálgatott haza, és telefonáltatott a n?véréékkel is. Mivel nem vettem a telefonokat délutánonként, számon kérte, miért. Elmondtam, hogy nem haladok az otthoni munkámmal, ha állandóan elfoglalnak a testvérei és az ? telefonhívásai, tehát kérem, sem a barátn?ivel, sem a testvéreivel ne zaklasson telefonhívásaival. Mindig számonkért, mit végeztem otthon. Én mindig elmondtam, mivel, hogyan haladtam — csupán egy apróságról nem beszéltem: nem délután, hanem az el?z? este végeztem el azt, amir?l beszéltem. — Természetesen, a strandolásomat bölcsen elhallgattam, csak Patty tudta a teljes igazságot.
Mike bácsi, Hilda néni bátyja volt. Egy utcával távolabb, néhányszáz méternyire lakott Hilda nénit?l.
?, egy szalonképes, jólelk? úriember volt. Szabadnapjaimon, vagy esti sétáim el?tt gyakran benéztem hozzá szeretetb?l. Tiszteletre méltó, szigorúan vallásos zsidó — igazán jó ember volt.
Szívesen hallgattam az életér?l elmondott történeteket. Fiatal korától rossz volt az egyik lába. Gyermekparalízis következményeként, sorvadt izomzattal, testének lendületét alkalmazta, annak mozgatására. Csodaszép felesége, négy éve halt meg, akit azóta is mélyen gyászolt. Egy-egy fotót el?véve, nagy szeretettel beszélt az együtt töltött, igazi szerelemmel, szeretetben megélt éveikr?l.
Mike bácsi semmiben sem hasonlított Hilda nénire. Jószívvel megkínált itallal, étellel, valahányszor bekukkantottam hozzá.
Ugyanolyan gazdag volt, mint Hilda néni, – csak ? szeretett tudott adni is, nem csak kapni az élett?l, és mindenkit?l.
Mike bácsi élete nem volt könny?. Fiatal korában épít?munkásként kezdte a munkásságát. Elmondása szerint, akkoriban nem volt munkás keszty?je, továbbá gyenge fizikumú fiatal volt, akinek még ráadásként hátrányt jelentett a rossz lába is. Gyakran fordult el?, hogy az építési munka során véresre kopott a kezein, az ujjain a b?r, mégis ment újra dolgozni, tovább-tovább, mert szegények voltak, s kellett a családjának az ? kevés keresete is.
Kés?bb, amikor az épít?csoportjuk vezet?je már öreg és beteg lett, ?t bízta meg helyetteséül — kitartásáért, megbízható munkájáért — megbecsülése jeléül. Az id?s ember halála után aztán, így vette át Mike bácsi az akkori épít? vállalkozást, annak irányítását. Egy-két jó év után, válságba került az épít?ipar, elfogytak a megrendeléseik. Sajnálta a neki dolgozó szegény zsidó embereket — akiknek hasonló szegény sorsuk volt, mint neki hajdanán — családok sorsa függött a döntését?l, mi is legyen a továbbiakban, ebben a válságos, beruházások nélküli id?szakban.
Összehívta a családját, hogy el?vezesse, mit is okoskodott ki, hogy építés-megrendelés hiányában is kenyér jusson a dolgozóinak, és ? se veszítse el addigi nehéz munkája eredményét.
Hét testvére volt, akikt?l megkapta a családi támogatást, így a továbbiakban úgy éltek, hogy amikor nem volt építési megrendelése, a család által összeadott vagyonból vásárolt telken építettek nagy, több lakásos lakóépületet. A lakásainak bérleti díjából annak arányában részesültek családtagjai, amilyen arányban hozzájárultak anyagiakkal az építéséhez. Az ? addig meglév? vagyonának egy részéb?l pedig, ki tudta fizetni a dolgozóit. Elég sokáig tartott a válságos, rossz id?szak, de annak végére három nagy házat épített fel Mike bácsi — családi összefogással —, amelynek lakásait a mai napig bérbe adják.
A felépült lakások tulajdonjogát, kés?bb megosztották a testvérek között úgy, amilyen mértékben azok támogatást nyújtottak az építés során: így biztosította Mike bácsi, még az unokái életét is.
Ma Amerikában, jellemz? gyakorlat, hogy családok életvitele bérlakásokban zajlik. Nálunk ez még nem gyakorlat, csupán a fiatal házasoknál, vagy szegény, lakást venni nem bíró családoknál. El?fordul még házukat katasztrófa, vagy eladósodás után elvesztett családok életében, hogy albérletbe kényszerülnek.
Mike bácsi boldog ember volt egész életében. Boldoggá tette ?t a tiszta szerelemmel élt házassága, a nehéz id?szakban sok családnak nyújtott segít? keze, a válságos helyzetb?l okos döntésével történt kilábalása, a családja összetartása. Akkor, nyolcvanhét évesen is boldogan élte napjait, mert azt mondta, jöhet bármilyen válság, a bérleményei hetente hozzák neki a készpénzbevételt, aztán ? dönti el, mibe fekteti, vagy feléli-e annak bevételét. Mike bácsi életszemlélete, örök példa maradt számomra, melyet tovább adtam Zoltán fiamnak is.
Mike bácsi segít?je volt négy év óta Lyza, aki úgy szerette, úgy tisztelte ?t, mintha saját édesapja lett volna.
Lyza velem azonos korú, magyar hölgy, aki tíz évvel ezel?tt jött el?ször Amerikába.
Öt évig New Yorkban élt, de szegény sorsa, sikertelen szerelmei után, végül Clevelandbe jött, ahol férjhez ment egy jóval fiatalabb luzerhez, akinek csak a Lyza pénze kellett, de tovább élte léha életét.
Lyza férjnél maradt ugyan, és jó kapcsolatban anyósáékkal, de Mike bácsi házában élt az emeleten lév? szép apartmanban. Mindene megvolt, Mike bácsit szépen ápolta, gondozta, sokszor éjszakába nyúlóan is. Mike bácsi, lányaként szerette ?t, úgy biztosította az életét.
Hilda, Hajcsu és Rájzi néni volt a három lánytestvére Mike bácsinak, akik nagyon féltékenyen szemmel tartották Lyzát, mert attól féltek, hátha Mike bácsi majd valamikor elveszíti a józan eszét, és feleségül kéri. — ?k nem tudták, hogy a gondozón? már férjezett, s azt sem hitték, hogy két embert tiszta szeretet is köthet össze. Valószín?, nekik soha nem voltak tiszta érzelmeik mások iránt.
Lyza már sokszor bizonyította, hogy érdemes a bizalomra, mert Mike bácsi már két év óta súlyos beteg volt. Tüd?rák, és az életkorával járó szívgyengeség volt a komoly gond. Lyza a kórházi ágya mellett tartózkodott kés? éjszakákig, ha egy-egy rosszabb id?szakban kórházi kezelésre kellett vinni ?t.
Lyzának van otthon egy harminc év körüli lánya, aki szívbetegséggel él együtt, elvált, egy gyermekes, aki anyja támogatására szorul. Lyzának édesapja halála után, a házának ügyintézése és a lánya betegsége miatt már éppen ideje volt végre hazamennie. Két hónapot szeretett volna otthon tölteni, majd ismét visszatérni Mike bácsihoz.
A bácsival ezt megbeszélték, majd hazautazott a halaszthatatlan ügyei intézése miatt. Távollétében egy helyettesít? segít? volt Mike bácsival.
Miután Lyza elment, Mike bácsi állapota gyengült, volt egy enyhe agyi katasztrófája is. Így a közelben lakó lánya vette át Mike bácsi ügyeinek irányítását, akinek els? dolga volt, hogy összecsomagoltatta Lyza valamennyi személyes tárgyát, ruháit és egyebeket, azt elvitette Lyza anyósáékhoz, majd felhívta Lyzát, hogy err?l tájékoztassa. Indoka az volt, hogy cserbenhagyta az ? öreg, beteg apját, és el mert menni haza, családi, halaszthatatlan ügyeinek intézésére.
Lyza teljesen összeomlott, ilyen nagyfokú embertelenség, ilyen mérték? gonoszság láttán. Négy és fél évig szeretettel gondozta, ápolta Mike bácsit, és akkor is visszakészült hozzá, csak ezt nem engedték meg neki.
A bácsival nem tudott beszélni, csak miután visszajött, meglátogatta, s elmondta neki, hogy itt van, de nem rajta múlik, hogy nem maradhat vele.
Ezek után Lyza belebetegedett abba, amit tettek vele a becsülete, a szeretettel adott gondozása, ápolása után. A bácsi, egy hónap múlva meghalt. Azt gondolom, hogy Mike bácsit az utóbbi években a Lyza szeretetteljes gondoskodása tartotta életben, s mert az megsz?nt mellette lenni, hát feladta az életért való küzdelmet. Tiszta szívvel, szeretettel gondolok rá, valahányszor eszembe jut.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Nagyné Inci
