NEW SQUARE
Érkezésem els? útja mindig az óceán sós ízét, a morajló hullámokat, a jól ismert kedves, egyszer? arcokat kereste, aztán Olga nénihez utaztam. Apró ajándékot és nagy szeretetet vittem oda mindig, majd meglátogattam régi ismer?seimet. Elzarándokoltam kedvenc helyeimre, New York szépségeihez.
Márta szólt, hogy a New Yorki Központi Kórházba kell mennem Rachel nénihez, aki az utóbbi egy hónapban két szívm?téten is szerencsésen túljutott.
Judittal épp Manhattanban, a második sugárút egyik nagy éttermében vártuk Mága Zoltán koncertjének kezdetét. Alig hallhattam valamit bel?le, mert késett a MALÉV gép, s így késve kezdhették az el?adást. Nagyon sajnáltam, hogy így elcsúszott id?ben az el?adás kezdete, mert magára kellett hagynom Juditot, és nem élvezhettem sokáig a m?vész úr játékát, a szép magyar zenét sem.
Éjszaka kellett Rachel néni mellett lenni, mert félt. — Félt elaludni.
Rachel néni nagyon kedves, jólelk?, nyolcvanhét éves id?s hölgy volt, aki még nagyon akart élni. Néhány nap után hazaadták a kórházból, ahol hetente öt napot kellett vele töltenem. New Squareben lakott egy takaros, három szobás házban. Tíz gyermeke élt — akik nagy részben itt éltek, tíz-tizenöt gyermekük volt —, s ki tudja mennyi unokája, szerte a világban. — Hollandiában és Belgiumban élt két fiatalabb fia. ?k a gyémántüzlet szerelmesei voltak. A helység apraja-nagyja, szinte mind az ? családjának volt rokona valamilyen ágon.
Szigorú vallási követelmények szerint éltek mindannyian.
New Squareben nagyon szigorú vallási rend volt. A központban néhány éve épült modern, monumentális zsinagóga /seneca/, a Yeshiva; a több emeletes, modern, szül?anyák otthona — mind-mind nagyon szép, látványosan gazdag építmény. A helység központjában nagy táblát helyeztek el a rabbi határozatával. A tábla felirata szerint, az út egyik felén lév? járdán a n?k, a másikon a férfiak közlekedhettek.
Kibontott hajjal, fejfed? nélkül, fedetlen karral és térdekkel feln?tt n? nem mehetett utcára. Nadrágot, a test formáját mutató ruházatot nem hordhattak közterületen.
Állami rend?rség volt a helységben, de éjjel nappal ?rjáratoztak a zsidók, egymást váltva kétóránként.
Vigyáztak a családjuk és önmaguk életére.
New Square – zsidó kismamák, újszülött pihen? otthona
Esténként egy-egy órát sétáltam a kellemesen meleg id?járás vonzásában. Fotóztam a szép tájat, az új, csodaszép épületeket élveztem a meleg nyári estét. — Még nem olvastam, csak lefényképeztem a táblát, és láttam, hogy mögöttem öt-hat fiatal férfi közelit, majd egyre többen kísérnek, bármerre megyek.
Mint a gyászmenet. Némán, sustorogva, néhány méterrel mögöttem, egyre több volt a fekete kabátos, fekete kalapos, fekete nadrágos fiatal ember. Én fehér, sikkesen a csíp?mre simuló nadrágban, formát mutató pólóban, és lobogó, derékig ér?, kibontott sz?ke hajammal, bizony zavaró jelenség lehettem, ráadásul az utam nagy részét azon a járdán tettem meg, amelyen a férfiak közlekedtek.
Egy-két férfi velem szemben haladva, lelépett az úttestre, amikor a közelembe ért. Még gondoltam is, hogy milyenek ezek, a két méter széles járda nem elég nekik, hogy ne érjenek hozzám? Ezt már túlzásnak tartottam!
A tábla elolvasása után értettem meg, miért is tették. A tudatlan, a rossz lány, én voltam.
Rachel néni házába hazaérve láttam, hogy mögöttem már vagy tizenöt-huszonöt fiatal férfi nyomul. — Azt tudtam már rég, még Pista bácsi meséib?l, hogy a zsidó ember nem öl, de azért nem voltam biztos benne, hogy nem lincselésre készülnek. Bementem hát a házba, ahol aztán „rögtön-mindjárt” elfoglalt Rachel néni kedves invitálással.
Miután épp rendbe tettem ?t, kopogtak az ajtón, és két bátor, fiatal ember jött be, akik számon kértek, mit keresek én a városukban, ki vagyok, és miért fényképeztem a f?bb építményeiket.
Szépen válaszoltam, s aztán kedvesen kitessékeltem ?ket.
Kinéztem utánuk, miel?tt becsuktam az ajtót — hát mit láttam: a helység apraja-nagyja, mind ott tolongott a ház körül, mint május elsején nálunk a felvonulók tömege. — Épp csak nem majális, hanem halotti tor hangulatát árasztotta a sötétbe öltözött, suttogó tömeg.
Alig, hogy becsuktam az ajtót, ismét kopogtak. Két rend?r jött be, akik kulturáltan köszöntek, majd hellyel kínáltam ?ket. Elmondták, hogy két fiatal ember bejelentést tett a rakoncátlan jelenségr?l, amelyet én jelentettem a f?utcájukon sétálva. Szépen elbeszélgettünk Magyarországról, az utazásaimról, a fiamról, majd amikor az adataimat kérték, nem csak bemondtam azokat, hanem felajánlottam, hogy nézzék át a hivatalos irataimat is.
Mondták, mivel nem tettem szabálysértést, ezt ?k nem kérhetik, de ha felajánlom, így hát megnézik.
Ezután tisztelettel elköszöntek, majd az ajtóban álló testvérekkel, rokonokkal közölték, helyes fiatal n? vagyok, semmi gond, minden rendben, mehet haza az apraja-nagyja.
A családdal ez után napokig humorizáltunk, hogy ez itt egy nagy akció volt, amely egy hétig életben tartja majd a helység lakóinak hangulatát. A család megkérte a rabbit, dorgálja meg a két fiatal embert a túlkapásáért — s t?lem még napokig mindenki bocsánatot kért az atrocitásért.
Nem haragudtam — nem volt miért félnem, aggódnom magam miatt.
Nem úgy, Rachel néni miatt!
Az ? egészsége szépen épült, már nem kellett pelenkázni. A segítségemmel, néhány lépést is tett délutánonként, és szépen beszélgetett már. A nap és az éjszaka nagy részét mellette töltöttem, s ha éjjel elbóbiskoltam véletlenül, vagy napközben nem látott maga mellett, gyenge hangján, erélyesen próbált arra késztetni, hogy „rögtön-mindjárt” ott legyek mellette. Éjszaka, huszonöt-harmincöt perces alvásai közben órákig ébren volt, és foglalkoztatott. Gyakran beszélgettem neki, hogy ne féljen, én itt vagyok vele, és hogy akkor fog felépülni, ha sokat alszik. Kérdeztem, mit?l fél, miért nem mer aludni. Mondta, fél a „következ? pillanattól”, a halott családtagjaitól, akik újra és újra mellé fekszenek és gyötrik, nyomják ?t annyira, majd megfullad. Félt a haláltól, a szívtájéki nyomást érezve.
Péntek délután, a sábesz kezdete el?tt jöttem el t?le, és vasárnap délután indultam vissza hozzá. A szabadid?m felét alvással töltöttem.
Nagyon kedves családja volt. Mindenféle gyümölcs, csokoládé, süteményfélék, és a Yeshiva zsidó iskola konyhájáról hozott ebéd és vacsora nekem is rendelkezésemre állt. Olyan mennyiség? volt az élelmiszer, a gyümölcs, a sütemény, hogy amit hét közben nem bírtam megenni, eltettem a mélyh?t?be, aztán a fagyasztott húsokat és süteményeket magammal vittem Edit házába, ahol a hét végén megettük azt közösen Judittal, s a többi ott lakó magyarral. Hétvégeken ismét jazz- és egyéb zenei koncertekre jártunk.
Vasárnap estefelé, Boroogh Parkból indultam a Monsey-Travel zsidó busszal, amelyen leültem mindjárt a jobb els? ülésre, ahonnan egy fiatalember ki akart szállítani, hogy nem szabad ott ülnöm. Felháborodtam, hogy ez a pimasz gyerek, mit merészel! — Volt még harminc üres hely a buszon! — Aztán a buszvezet? mondta, hogy azon az oldalon a férfiak ülhetnek, majd függönyt húztak a két üléssor közé, s a másik oldalra ülhettek a n?k! Így vigyáztak más asszonyának erkölcseire!
Egy másik alkalommal, a bokáig ér? sötétkék ruhám volt rajtam, s mert át kellett akkor is ülnöm baloldalra, kilátszott a lábam, mivel a ruhám jobb oldala — kényelmi szempontból, és nem erotikai céllal —, fel volt hasítva combközépig. A hátam mögött ül? zsidóasszony rányúlt a hasítékra, és biztosítót?t akart belé szúrni, hogy összet?zze.
Megköszönve, visszautasítottam, majd egész úton fogtam a ruhám hasítékainak két szélét.
Nem volt öröm, amit megérkezésemkor láttam: A család nagyon örült, hogy végre ott vagyok, mert az ágyban er?sen felpolcolt Rachel néni magába roskadt testét látva, nem tudtak mit kezdeni az er?tlenül, félig ül?, félig el?re bukó törékeny anyóka testével.
Csak fektetni kellett volna, mert így épp a kétszer m?tött szívet és mellkast terhelték az er?ltetett ültetési pozícióval. Nem mondták, mi történt az el?z? két napban, de valószín?nek tartom, hogy Rachel nénit vagy megrántották, vagy ? maga leesett éjjel, esetleg nappal, amikor valaki nem figyelt rá.
Szépen rendbetettem, rákapcsoltam az ellen?rz? gépeket, az oxigént, de már nem tehettem többet érte.
Csütörtök hajnalban már nagyon rosszul volt. A vérnyomása percenként er?sen ingadozott, a légzése nagyon er?tlen, gyenge volt, s a szemét már nem tudta kinyitni. Hívtam telefonon a gyermekeit, akik azonnal hívták a zsidók ment?szolgálatát. A ment?knél, nagyon sok az önkéntes, jószív? segít?. ?k segélynyújtásra felkészültek — azonban ezek az emberek a család tagjai voltak, s megérkezésükkor, az idegességük miatt kapkodtak.
Rachel néni élete kétszer elment a kezük alatt, majd percek teltek el, amíg visszahozták az életbe ismét.
Azt hiszem, a két szívm?tétet nem vették figyelembe, amikor az életét akarták menteni.
Végül oxigén segítségével visszaállt az életfunkciója Rachel néninek, de nem hittem benne, hogy ez után a kemény kezelés után, életben maradhat. A kórházban sem tudták már visszahozni a tudatát, még két hétig élt.
Megsirattam, mert nagyon sajnáltam.
Megfogadtam, bárhol is lesz szükség életment? segítségre, az állami, jól felkészült ment?szolgálatot fogom hívni minden esetben. A féltudás, az veszélyesebb, mint a tudatlanság! Az emberi életet a jó szándék nem tudja fenntartani — csak a tudás!
Edit házában voltam ismét, de még három napig sem pihengettem, szóltak, hogy Boroogh Parkba kell mennem a Rachel néni egy id?s rokonához, akivel van egy segít?, de nem bírja egyedül, mert nagyon nehéz eset az id?s hölgy.
Judittal épp a Hattyúk tava el?adására készültünk, de miel?tt oda mentünk, bekukkantottam ehhez az id?s hölgyhöz, hogy megbeszéljem a másnapi érkezésemet. Judit elkísért. Az els? találkozáskor láttam, hogy komoly gond lehet. Gizi, a segít? egy szószátyár, rafinált pesti perszónának látszott. ? tíz éve élt már Amerikában. Bronxban élt együtt a barátjával. Minden huszonnégy órában váltottuk egymást, de az els? látvány nem volt jó. Judit elmondása szerint, „seggel” jöttünk kifelé, azt mondta, ? ebbe a házba be nem lép többé, annyira negatív volt.
Az id?s hölgy szótlanul, mint az öklelni készül? bika, oly kedvességgel tekintett ránk. Kövér, büdös, és barátságtalan volt, térdt?l lefelé pedig elfeketedett, sebhelyes lábakkal. Láthatóan érsz?kület és mozgáshiánytól elpangó nyirokrendszer okozta sebek kínozták.
Minden emberhez pozitív hozzáállással fordulok, tehát megbeszéltem Judittal, hogy majd én megmozgatom, tornáztatom, sétáltatom, szeretettel beszélgetek neki: én hittem benne, hogy így majd meggyógyul, legalább nagy részben.
A másnapot a néni fürdetésével kezdtem, majd sétáltattam, tornáztattam, amelyet nem nagy örömmel, de hajlandósággal m?ködött velem együtt.
Döbbenetes, amennyire az alteste kivarasodott, elgombásodott volt. Nem akarta engedni, hogy azt megmossam. S?r? bocsánatkérés közben, de rendbe tettem, majd azonnal Bactrobannal kezeltem, így néhány nap alatt elmúlt a b?z és a sebhelyes elgombásodás.
Napokig tartott, amíg sikerült tudatosítani vele, hogy a lábán a sebek csak akkor kezdenek gyógyulni, ha mozgásban lesz, így óránként rábeszéltem, néhány perces sétára, a lakásban.
Súlyos pánikbeteg volt. Ha napközben körülötte mozogtam, elaludt fél órákra a székben ülve, de éjjel nem tudott nyugton maradni, és bár volt külön szobám, de vele egy szobában kellett aludni.
Természetesen, alvásról szó sem lehetett. Az én biológiai órám sosem m?ködött kakukk módjára. Én mindig több órán át szerettem aludni, folyamatosan. — Ezek az éjszakák itt, nem err?l szóltak.
A néninek nemcsak a tekintete volt gonosz, hanem a személyisége volt alapvet?en az. Tíz gyermeke közül a közelben csak Gitta nev? lánya lakott, aki hasonlóképpen rosszindulatú ember, mint édesanyja. Egyik fia, Haimleaser tanított a közeli Yeshivában, ? kulturált, nagyon kedves ember. Naponként, a délel?tti órákban, általában egy kávézás erejéig, meglátogatta édesanyját. Pár szót beszélgettek, majd elolvasta a napi zsidó újságot, aztán elment.
Ha férfiember tartózkodott a néninél a családjából, akkor kellett használnom a külön szobámat, hogy távol tartson a család férfi tagjaitól.
Telefonálni nem engedett a saját költségemre sem. A ház telefonkészülékét általában a kezében, vagy a zsebében szorongatta, hogy ne tudjam használni. Otthon vasárnap együtt volt a család nagy része Édesanyámnál, így amikor a néni elszundikált, kicsempésztem a kezéb?l a telefonkészüléket, majd bebújtam a szobám szekrényébe, és onnan telefonáltam haza a szeretteimnek, hogy a néni ne ébredjen fel, mert akkor rettenetes ordítása mellett vissza kellett volna adnom neki a készüléket.
Kissé visszhangosan hallottak otthon, és megkérdezték, miért. Elmondtam, hogy azért, mert a szekrényb?l kell telefonálnom, hogy elkerüljem a nagy bajt. — Jót nevettek ezen — nem értették, hogy fordulhat velem el? ilyesmi.
El?fordul, hogy az ember napjai csak akkor mennek rendben tovább, ha humorral bírja kezelni a dolgokat. Nos, nekem mindig volt elég humorom, az idegeim meg „jó er?s kötélb?l” vannak.
A néni egy hét után, nagyon megszeretett, és nem is bántott már annyit, mert a gonoszsága ellenére én türelemmel, szépen bántam vele. Belátta, hogy a mozgás, a tisztán tartás már fél egészségként jelentkezik számára. Kezdtek gyógyulgatni a sebei. Legel?ször az altesti fájdalmai sz?ntek meg, ami már jobb hangulatot adott az egész napjának, pedig nagyon egyszer? volt helyrehozni azt.
Egy-két hét után, a lábain is gyógyultak a sebek, és húzódott vissza a kiterjedt feketeség. A lábdagadása is csökkent a mozgással, majd tovább csökkentettem természetes gyógymóddal, amely szintén egyszer? m?velet.
Hálája jeléül, ezért innent?l kezdve együtt étkeztünk, én szedhettem neki is az ételt, és ha kell?en fedett öltözékben voltam, beszélgethettem Hajmleaserrel.
Ha volt szabadid?m, azt a lakásban, vele egy légtérben kellett töltenem. Tv, rádió, semmiféle elektromos szórakoztató eszköz nem volt használható a lakásban.
Az elbutulás ellen olvastam, angol nyelvet tanulgattam és titokban, ha a szobámban voltam, az MP3 zenéjét hallgattam, amire zárt ajtónál táncoltam, tornáztam.
A nyári sábeszek vacsorái, szertartásai mindig nagyon kés?ig tartottak. A család, vagy rokonok valamely tagjai eljöttek. A szervírozás, el?készítés után nekem el kellett t?nnöm a szobámban, ahol végre egy-két órát nyugton olvashattam.
Ilyenkor, a vacsora után énekelt a család valamennyi ott lév? tagja.
Nagyon szerettem hallgatni ezeket, az énekeket. Egyaránt volt szomorú és vidám dal az éneklésben, de valamennyien csodálatosan, szépen énekeltek. Örültem, hogy hallgathattam ezeket.
Aztán, amikor elment a hat-nyolcf?s vendégsereg, elmosogattam, és tovább lehettem ébren, mivel a néni ilyenkor er?sen felizgatott állapotba került. Gyakran becselekedett, de pelenkázásról hallani sem akart, ezért sajnos, az éjszaka közepén is többször kellett ilyesmi miatt dolgoznom a néni után.
Készültünk a nyári szünid?re, amikor a zsidó családok általában felkerekednek, és a közeli hegyekbe utaznak, két-három hónapra kempingezni. Így volt ez várható ennél a családnál is.
A néninek kedve lett volna otthon maradni, és mi Gizivel is ezt szerettük volna, hiszen itt New Yorkban voltunk, s minden második napon volt programunk, kinek-kinek stílusa, egyénisége, igénye szerint.
Én ismét a Niagarához készültem, ahová el is mentem a barátaimmal három napra, amikor Gizi dolgozott helyettem — majd azt viszonozva, nekem kellett négy napig Monseyben lenni együtt a nénivel, ahová a család egyik tagjának esküv?jére kísértem. Nagyon vártam, hogy láthassak egy igazi zsidó esküv?t.
ESKÜV?N
Az esküv? nagyon érdekes, látványos, a szertartásuk különös volt számomra. A szertartás látványa azt sugallta, hogy az asszonyt körbejáró férfi lesz az ura, melynek alázattal aláveti magát annak felesége.
Érdekes, hogy a férfiak és n?k külön teremben mulattak, csak a vallási szertartás idejére volt n?knek és férfiaknak közös programja a lagziban.
Éjfélkor pórázon megtáncoltatták az új asszonyt, majd tányértöréssel, szerencsés, gazdag életet kívántak az új párnak. Természetesen, a délutáni szertartás után, a két család képvisel?je írásba foglalva, ott, helyben aláírásokkal is készre tette a vagyonközösségi nyilatkozatokat.
Nagyon megható volt a szül?i búcsúztatás, majd az alázatos fiatalasszonyi tánc, amelyet apja végs? búcsújánál lejtettek.
Az esküv? felejthetetlen, soha nem tapasztalt élmény volt számomra. Hajnali négykor mentünk a szállásunkra, ahol reméltem, végre alhatok pár órát. Sajnos, nem így volt, mert azután, hogy csend és sötétség lett a szobánkban, a néni elkezdte éjszakai pánikrohamát. Kértem, hogy hajnal van, legalább egy-két órát aludhassak. Azt mondta, ha hajnal van, hát akkor már minek aludnék. Szeretettel gondoskodtam róla, megtornáztattam, majd a hajnali napfelkeltébe kiültettem a bejárati ajtó elé egy fotelbe, mondván, hogy hallgassa csak, milyen szépen szólnak a kismadarak. Valóban szépen énekeltek — így aludhattam én két órát, s ? is szundikálhatott a meleg nyári hajnalon.
Ez a lagzi három napig tartott, mint a mesében. — Meseszép is volt!
A lagzi els? napján nagy örömömre találkoztam a New Squareben megismert család nagyon sok tagjával.
Itt, ebben a lagziban nem úgy bántak velem, mint Olga néni fiáék, hogy el?kel? helyen, egyenrangúként leültettek édesanyjuk mellé. Itt Gitta a sarokba, a moslékoló, rendetlenked? kamasz gyerekek közé küldött, miután édesanyját asztalhoz kísértem. Nem volt terítékem, és nem kaptam enni-inni sem. Amikor egy New Squareben megismert családtag ezt látta, hozzám jött, átkísért a fiatal lányok tiszta asztalához, ahová ? maga hozott nekem halat, gyümölcsöt, üdít?t — amit én kértem. Alig bírtam ki, hogy ne sírjak a megalázottságtól, az elkeseredettségt?l. Gittának csak ennyit értem az édesanyja ápolásáért, gondos gyógyításáért.
A további két napban is gondoskodtak rólam a nagyszabású, gazdag partik idején a halott Rachel néni gyermekei, akiknek úgy háláltam meg a jóságukat, hogy sorban vigyáztam, altatgattam el, az ott kínlódó, fáradt babyjüket. A három napos lagzi nekem olyan fárasztó volt, mintha kilenc napot, egyfolytában dolgoztam volna — de volt a három nap alatt olyan élményben részem, amely megint életre szólt.
Mikor hazaértünk a három napos lagziból, Gizi már összecsomagolt, a Catskill hegyekbe utazásunk céljából. Úgy beszéltük meg, hogy ? itthon becsomagol — én majd ott kicsomagolok, mert én leszek a nénivel az els? héten, mivel nem fizettek nekünk külön apartmant, vagy szobát, ezért nem tudtuk naponként váltani egymást.
Nagyon vártam a Catskill hegyeket látni.
Gizi azt bizonyította, amit láttam a szemében az els? találkozásunk alkalmával. A következ? napon felhívott telefonon, hogy gondjai vannak, el kell mennie, ezért már délután váltsam ?t. Természetesen megtettem.
Ezután, többé nem volt elérhet? Gizi, s nem is jött vissza. — Lelépett!
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:57 :: Nagyné Inci
