Éppen egy éve, hogy először késznek éreztem egy verset…
Ma úgy néztelek, hátha mégis ráég
retinám lepkeszárny ívére képed,
úgy néztelek, mintha utolszor látnék
beszürkülő kis világomban szépet.
Jobban néztelek. Mélyebben, mint máskor,
néztem, ahogy egy ránc ruhádon táncol,
ahogy szemed lopva szemembe fürkész,
pillant és tud és megint csak átnéz
rajtam, mert a tér is csak megszédült és
tekintetem is csak véletlen hagytam ott…
Neked.
(Kecskemét, 2011. december 5-6.)
Legutóbbi módosítás: 2012.12.06. @ 21:14 :: Péteri Judit
