valójában én mindenre emlékezem,
hogyne tudnám, mi volt 19 évesen,
ahogyan most te vagy, fiam, felh?fejjel.
szerettem volna átaludni korokat,
mégiscsak megragadni némely álmomban,
ami nem szerep, de teljes odaadás,
Föld-megmentés, h?stett, küzd? galaktikák,
a háttérben lánnyal, kit láttam, s nem ismerek –
hogyne tudnám mindezt 19 évesen.
de most az ébredésnek kora vár, vége,
minden skizofréniát életre kezel
szeretet, a vegyipar és gondoskodás,
hogy újra együtt nevessünk, az egészség
hajótöröttjei, melyikünk tud úszni,
s jobban, mint a valóság cápái éjjel
és nappal, közben folyvást lazítva,
s majd, tudod, többel is, mint 19 évvel.
hidd el nekem, a túlélés nem mindig csak
vereséggel lehetséges. szelídséggel.
Legutóbbi módosítás: 2012.12.09. @ 21:19 :: Petz György