Berényi hadnagy letette a kagylót, majd lehuppant az íróasztala mellé.
Tudja már, ki a tettes, de honnan szedje elő? A letartóztatási parancs formaság lenne a DNS-vizsgálat ismeretében, ám egy halott számára… Meg kell szereznie a halotti bizonyítvány másolatát. Abban megvan annak az orvosi iratnak a száma, melynek alapján kiállították. Így megtudhatja a halál okát. Azzal, aki kiállította, személyesen kell beszélnie. Az iratért a polgármesteri hivatal lakosság-nyilvántartási osztályához kell fordulnia. A rendőrség csak az erőszakos haláleseteket tartja nyilván. Jobb volt az átkosban ilyen szempontból… Át kell alaposan gondolnia, mire van szüksége, hogy ne szaladgáljon mindegyikért külön-külön. Először is, egy engedélyre az ügyész aláírásával, majd szintén a polgármesteri hivatalból tudja beszerezni a személyi igazolvány másolatát, melyen rajta van utolsó bejelentett címe. Ha nem is lakik már ott, a szomszédok tudhatnak róla valamit, esetleg elvezetik a rokonaihoz. Előkerülhet egy házasságlevél vagy válási okirat is…
A Megyei Egészségügyi Biztosítótól megérdeklődheti Kovács István biztosított-e, erre feltehetően nemleges a válasz (ha nem, az igen érdekes fejlemény lenne, hiszen állítólag meghalt), volt-e egyáltalán valamikor biztosított, s ha igen, mikortól meddig? A személyi kód alapján ki tudják keresni az országos adatbázisban, még akkor is, ha csak nemrég került Hargita megyébe. Élhetett akárhol az országban, mielőtt itt rabolni kezdett. Ám, ha valamilyen krónikus betegségben szenved, esetleg előkerülhet a kezelőorvosa. Feltehetően hiú remény, de meg kell próbálni.
A fináncoknál megtudhatná, fizetett-e adót, és meddig. Munkakönyvének nyoma kell legyen a Munka és Kereskedelmi Kamaránál. Az információ elvezethet egykori munkahelyére, ha dolgozott egyáltalán. Ha igen, egykori munkatársainak lehet róla információja. Azután mehet a Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökséghez, ahol megtudakolhatja, kapott-e esetleg munkanélküli segélyt. Kovács Istvánnak nincs priusza, feltehetően lehetett valamikor munkahelye. Úgy tűnik nemrég adta bűnözésre a fejét, lehet azért, mert munkanélküli maradt. A segélyhez iratokat kellett leadnia, azokon is kell lennie címnek. Hoppá! A fináncoktól esetleg ki lehetne keresni, lakott-e albérletben. No persze, csak akkor, ha a főbérl? bejelentette a jövedelmet. Erre is engedélyt kell kérnie! Ha valaha rendelkezett saját lakással, adót fizetett utána, annak is nyoma van! De az helyi adó, sajnos nincs benne az országos adatbázisban.
Mindenekelőtt ki kell kérnie az ügyészségtől azt a dossziét, amelyben Kovács Istvánt megvádolták — állítólag ártatlanul. Abban szerepel az a címe, ahol annak idején lakott. S ki tudja, milyen információhoz juthat még áttanulmányozásakor!
Jó lenne, ha mindezen ismeretek birtokában indulhatna megkeresni. Aki halottnak nyilvánította, annak érdeke ezt a félreinformálást fenntartani. Ha ismeri a hátteret, könnyebben rajta kapja a hazugságon. Huh! Eddig tétlenkedett, hirtelen magával ragadta a tennivaló áradata. Szóval mivel is kezdje? No persze, a legkönnyebb a régi dossziét és a halotti bizonyítványt beszerezni.
Délutánra már mindkettő befutott. A régi dosszié másolatát megkapta faxon Brassóból. A perirat tizenkét éve történt betörésről szólt egy pénzváltóirodában. Egy tanú felismerni vélte, alibije nem volt, ám a tetthelyen talált DNS-minta nem egyezett Kovács Istvánéval. Bizonyítékok híján felmentették, ám a dossziéban megtalálta Kovács István egykori címét: Pürkerec, 242. Annak idején a még működő traktorgyárban dolgozott, az öntődében. Hoppá… az öntődéből korábban lehet nyugdíjba vonulni! A nyugdíjosztályon is utána kell néznie!
A halotti bizonyítvány másolatához is könnyen hozzájutott. 2011. január 31-én állították ki a Tatrang Községi Polgármesteri hivatalban. Hat nappal a halál után? Miért ilyen későn? Holtan találták, s a boncoláskor január 25-ét állapították volna meg a halál időpontjaként? Akkor kell lennie boncolási jegyzőkönyvnek! S mi alapján azonosították, és ki volt az? Kíváncsian kereste a lapon a halál tényét megállapító orvosi irat számát: 1462.
— Ügyes… — nyelt le egy káromkodást —, a kiállítási dátum nincs mellette.
A kiszállási iratokat percek alatt elintézte, autóba ült, és meg sem állt Tatrangig. Két óra alatt odaért. A távolból nehéz hadakozni. Jobb az ilyet személyesen intézni. Először a rendőrségre ment. A szerencse vele tartott, egykori egyetemi kollégája, Albu Cristian épp szolgálatos volt. Nem baráti beszélgetésért ment oda, hanem megkérni, szóljon be, legyenek szolgálatkészek vele, mert siet. Nyomozó, de más megyéből jön… A bürokráciával nem érdemes hadakoznia még egy belügyminisztériumi alkalmazottnak sem. Az már csak hab volt a tortán, hogy Cristian épp feleségéhez, Alinához küldte. Jó húzás volt bemenni hozzá! Egy órán belül megkerült a keresett irat: nem egy orvosi igazolvány, hanem egy bírósági végzés. Több mint hét éve, 2004. július 13-án eltűnt, azóta senki sem hallott felőle, halottnak nyilvánították. Ezek szerint tévesen. De Kovács István mit csinált annyi ideig, hogy senki sem tudott róla?
Sajnos a szerencsesor nem folytatódott tovább. Cristian alig négy éve került a Tatrangi őrsre, Zajzonban, a község másik falujában laktak. Alina csak nyáron került ide, addig Brassóba ingázott. A halottá nyilvánításkor nem dolgozott még a tatrangi polgármesteri hivatalban a lakosság-nyilvántartásban. Nem tudott az esetről.
Kovács István személyi igazolványának másolatát nehezebben találták meg. Mivel halottá nyilvánították, nem szerepelt már a számítógépes rendszerben, a levéltárban kellett utána nézni. Alina jóval munkaid?n túl is bennmaradt, s megtalálta az iratokat. Kovács István 2001. január huszonnyolcadikán kapott utoljára személyi igazolványt, amely 2011 januárjában lejárt. Állandó lakhelyváltoztatást nem kért, haláláig Pürkerec 242 alatt „lakott”, s új személyit sem kért. Útlevele nincs. De hát, ez nem is érdekes, hiszen a rendszeres betörések arra utalnak, nem az Interpollal kell kerestetni.
— Ki lakik most Pürkerec 242 alatt? — érdeklődött Alinától.
— Azonnal utána nézek a kollégáknál — felelte. — Ülj le, és várj meg itt.
Nemsokára visszajött.
— A ház háromnegyede Kovács István „halála” óta Kovács Annának, az özvegyének a tulajdona, de ő végleg az édesanyjához költözött, aki nyolcvankét éves és beteges. Állandó lakhelye most már Tatrang 148. A maradék negyed tulajdonosa Kovács Tímea, a lánya. Ő sem lakik itt, mert Kolozsváron egyetemista, oda szól az ideiglenes bejelentője. Kolléganőm úgy tudja, el akarják adni a házat.
Berényi Csíkszeredába telefonált, hátha valamelyik hivatal leküldte a kért iratokat. Jobb keze, Marosi törzsőrmester vette fel a kagylót.
— Az Országos Egészségügyi Biztosító küldött egy mailt, melyben azt írják, Kovács István nincs biztosítva.
— Az érdekelt, volt-e valaha, és mettől meddig! — fakadt ki a nyomozó, majd elengedett egy cifra „imádságot”.
— Már felhívtam őket, és megmagyaráztam nekik. Akivel beszéltem, megígérte, továbbítja főnökének az igényt, de ami biztos, az biztos, még küldjek egy írásbeli kérést is. Megírtam, pirossal aláhúztam, és faxoltam. Remélem, holnapra megkapjuk… — Marosi törzsőrmester hangja nem volt túl magabiztos.
— A fináncok?
— Eddig nem méltattak válaszra. Telefonáltam, hogy minél hamarabb kellene, azt mondták sürgős esetben három nap lenne a határidő, ha a megyéhez tartozna. Ám ha máshonnan kell lekérniük az adatokat, ez meghosszabbodik.
— Az édes… — Berényi nem fejezte be a mondatot, s a telefont is kinyomta.
Megígérte Alinának, munkája végeztével meglátogatja őket, elbúcsúzott, majd a Pürkerec felé vette útját. Már besötétedett, mire odaért. Nem volt fény, de egy farkaskutya őrjöngő ugatása arra utalt, nem érdemes engedély nélkül benyitni. A kapun tábla hirdette: „Ez a ház eladó” Már hívni akarta a megadott telefonszámot, de rájött, csak Kovács Annáé lehet. A tatrangi címen sem talált senkit. A kutyaugatásra a szomszédasszony kinézett az ablakon.
— Nincsenek itthon. Irma néni a kórházban van, az onkológián. Úgy értettem, holnap reggel hazaengedik.
Holnap vissza kell jönnöm — dühöngött Berényi, de Cristian ott tartotta éjszakára. A vendégeskedés azért is bizonyult jó ötletnek, mert kollégája Négyfaluban született, és Tatrang Négyfalu területe a Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökség, a fináncok és a nyugdíjpénztár esetében is. Bemehet reggel személyesen érdeklődni. Néhány telefonhívás után barátja jelentette, hogy mindenhol „elegyengette” az útját. Erre pedig inni kell!
— Előre a medve bőrére… — morgott magában Berényi, de hát el kell ismerni, Cristian szőlője sok napot kapott az idén, s érti is a készítés módját. Jó volt feleleveníteni az egyetemi éveket.
Másnap első útja a nyugdíjpénztár felé vezetett. Az esett először útjába. Kovács István nevét nem találták a rendszerben. Illetve akadt nem is egy, de nem talált a személyi kód. Ha pedig embere nyugdíjas, mivel neve K betűvel kezdődik, január huszonötödike el?tt meg kellett kapnia az utolsó, januári járandóságát, aminek szerepelnie kell a rendszerben, mint kifizetés. Ámbár, ha utolsó hét évét munka nélkül élte le, akkor nem teljesítette a nyugdíjazási feltételeket, hiába dolgozott az öntődében. Ha csak egy csóró, akinek nincs miből megélnie, és az vitte rá a betörésekre, akkor ez kihúzná a csávából. Mi történik itt? Gyanúsítottja mégis meghalt volna? De hát a DNS-vizsgálat eredménye megkérdőjelezhetetlen.
A Nemzeti Foglalkoztatási Ügynökségnél se járt több szerencsével. 2011-ben nem fizettek neki munkanélküli segélyt, és 2010-ben sem volt nyilvántartásban. A nő segítőkészen Brassóba is betelefonált, hátha ott a nyomára akad, hiszen a traktorgyárból bocsátották el, s feltehetően szintén valamelyik brassói vállalatnál keresett munkát. A munkanélküli segélyt nem életfogytiglan osztogatják, de hát, ha a nyugdíj sem kellett neki…
Már kilépett az épületb?l, amikor egy hirtelen ötlettől hajtva visszament, és rákérdezett:
— A 2004-es iratokat ki tudja keresni?
— Igen. Azonnal utána nézek. Megvan! 2003 októberétől volt nyilvántartásunkban. 2004 júliusától egészen októberig egy sepsiszentgyörgyi postán vette fel, post restant, azután a viszonyunk megszűnt vele, mert a segélyt csak egy évig folyósítjuk.
Tehát családjáról hallani sem akart többet… — vonta le a következtetést a nyomozó magában morfondírozva.
A nehézipar összeomlása óta — lásd traktorgyár, teherautógyár, golyóscsapágygyár, Hidromecanica, Metrom, Kettes üzem Brassóban, Imasa Sepsiszentgyörgyön — igencsak nehéz öntödei munkásnak munkát találnia a környéken. Sepsiszentgyörgyön kell folytatnia a nyomozást.
Ettől kicsit felvillanyozódott, bár egyelőre még mindig tűt keres a szénakazalban. Viszont több nyomon is elindulhat. Nem valószínű, hogy saját lakása van. Miből vette volna? Albérlet? Kikeresni a helyi adóhivatalnál több mint sziszifuszi munka, hiszen a főbérlő szerint tartják nyilván az ilyen szerződéseket, nem az albérlő szerint. Mi több, feltehetően hiábavaló is, hiszen a kiadott lakásoknak csak kis hányadát jelentik be az adóhivatalnál. Ha pedig Kovács Istvánnak van egy nője — az egyik leggyakoribb ok, amiért a férfiak elhagyják családjukat — odaköltözött hozzá, s akkor nincs is albérleti szerződés. Az Ipari és Kereskedelmi Kamaránál viszont meg lehetne tudakolni, hogy esetleg később nem talált-e munkahelyet. Még egyszerűbb a fináncoknál, hiszen a jövedelme után adót fizetett. Hogyan is mondta egyszer az édesapja? „Fiam, a ti kezetek alól még ki lehet bújni, de a fináncoktól még a halál sem szabadít meg!”
A hivatalnok kedves volt és szolgálatkész. Miután Berényi megmutatta az ügyészségt?l kapott engedélyét, beütötte a számítógépébe a személyi kódot, s máris közölte:
— Az idén januárban még adót fizetett. Egy sepsiszentgyörgyi diszkó klubban, a Siculusban alkalmazták, amely január ötödikén bezárta kapuit. Kovács István még megkapta a végkielégítését, és bár hihetetlennek hangzik, a becsődölt alkalmazó az adót is kifizette utána. Megadom az egykori cégtulajdonos nevét és címét, az adatokat az alkalmazottairól kötelessége tíz évig megtartani, egyébként ezek megtalálhatóak az Ipari és Kereskedelmi Kamaránál is, a sepsiszentgyörgyi fióknál. Ideírom a könyvelőjük nevét is.
— A fenébe is! Miért nem itt kezdtem? Megspórolhattam volna egy csomó időt! — szidta saját tökéletlenségét az épületből kifelé menet. Ám az utolsó lépcsőfokon földbe gyökerezett a lába. Rendben van, embere munka nélkül maradt, de akkor miért nem folyamodott munkanélküli segélyért? A nyugdíjpénztár kizárta, hogy nyugdíjazták volna, bár az pont 2011-ben lett volna esedékes. Még csak kérvényt sem tett le! Családja pedig pont akkor nyilvánította halottnak, amikor ő eltűnt. Megölték volna, majd halottnak nyilvánították, felhasználva, hogy hét éve nem látta senki a faluban? Amnézia! Fejbe verték, s bár nem halt bele, elfelejtette kicsoda! Ezért nem folyamodott sem segélyért, sem nyugdíjért! És Kovács István azóta szokott rá a betörésre. Miből is éljen meg, ha azt se tudja kicsoda? Ez lehetséges forgatókönyv, de egy giccses krimivel vetekedik. Az órájára nézett: „özvegy” Kovácsné már hazavihette édesanyját a kórházból, irány Tatrang!
(Tatrang, Zajzon és Pürkerec három összenőtt csángó falu Brassótól tizenöt kilométerre. A három falu képezi Tatrang községet. A városi (municípiumi) rangra emelt Négyfaluval (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu — románul Săcele) együtt alkotják Hétfalut. Hétfalu a Barcasági Csángóvidék része, amelybe még három falu tartozik, melyek kicsit távolabb helyezkednek el: Barcaújfalu, Höltövény és Krizba.)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:56 :: Vandra Attila
