Avas gondolatok pokla ítél arra, hogy
kárhoztatva, időn kívül élj.
Fejed tenyeredbe ejted, mintha
más nem tartaná, a vessző sem,
pedig mindig mondtad
— a szöveg lelke a központozás —
Kővé dermedt múltad s lávafolyam jövőnk,
jelenem örökös kitörés lehetne a valóságból.
Világra néző életablakból lessük
a realitás üvegszilánkos útját,
pedig a végén mind mezítláb kelünk át rajta.
A szomorúság az egyszerű dolgok halála.
Elpattant hajszálrugó-lelkek —
csontritkulásig szeretnénk egymást,
még a nyers igazság is kegyes hozzánk,
az átlagos többé már nem különleges.
Minden leírt sorvégen te vagy a rím,
akkor is, ha mélyen elbújt párnám redői közé.
Legutóbbi módosítás: 2013.01.24. @ 10:38 :: Ady Ágota Melinda
