Olyan a szemed, mint két nagy tengerkékség, a pillák szende, összeérő hajlatában, s szemhéjad, mint félig magába zárt, csillogó csillagot rejti. Minden pillogáskor fürtjeid röpteti a szél, és felém kacsintasz kacéran, szájszéledből ajkaid arcoddal nevetnek. Nyakad lágysága válladdal folytatódik, amit selyem, sokszínű blúz rejt idegen szemek elől. Egy kockás, lábszárközépig suhogó szoknya repül derekad körül, a harisnyával azonos színű, tűsarkú cipővel lábadon.
Szebb szobrot tán el sem tudnék képzelni, oly könnyed lebegéssel szabadulsz meg minden frivolságra utaló, természeteddel összeegyeztethetetlen picurka jeltől is, mint szúnyog felé legyintő, fehér kesztyűs kéz a nem kívánt élősködőtől. Közben, egyszerre, akárha két tükörből látnám viszont saját képmásomat. Már nem tudom mennyire barna, esetleg őszbe fordult, megritkult hajjal bajszomat megigazítom, és rámutatok a végtelen sejtelmes körvonalú ábrándjára.
Legutóbbi módosítás: 2013.01.08. @ 21:20 :: Boér Péter Pál