Apám a Nap, anyám a Hold,
körülöttük a múlt kering…
Koldus világok közt a hajnal bolyong,
kihalt utcákon esőhangú blues
szivárog. A felázott hangokban
összefolynak a betűk, az arcok.
Száraz gallyakból fényeket gyújt
szememben az Isten, körém ülnek
elárvult emlékek. Odaát
hallgatnak. Bennem zajongnak.
Az idő szakadt vitorláiba
gyermekarcú csillagok kapaszkodnak.
De hiába a fény, hiába minden,
nem talál rám…
nem ölel…
elhagy…
Behorpad az ég, sárba zuhan a nap,
szökik a hold egy új világ felé. Árad
a hajnal, a gát átszakad, a másodpercmutató
a szívemen egyre hangosabb. Az-az
utolsó pillanat hiányzik. Valami májusi
visszafordulás. Hátralépés. Kapaszkodás
az idő ingájába. A játékba. Az életbe.
vissza hozzám…
Az elhagyott szavak fázva
gubbasztanak a ráncos ujjú fákon.
Mindent látó tornyok harangjai
zúgnak az összefirkált felhők közt.
Üvöltenek, túl a majdnem álmokon.
Túl az életen, túl a verseken.
túl rajtam…
Apám a Nap, anyám a Hold,
körülöttük a tejút hömpölyög,
csendesen, nélkülem…
Legutóbbi módosítás: 2013.04.13. @ 21:09 :: Szilágyi Hajni - Lumen