Fehér szél fordul, csend terülne zajra
a roskadó leány felett, szűz combján
madár simít, nyakán konok csőr, tartja,
kebel szorul mellhez, reménye fogytán…
Hárítni nászt oly gyenge már ujja,
nyíló virág elűz-e tollas istent?
Gyalázatán omolva hogy tudja,
e lüktetésre szív felel most bent?
Az ágyék apró rezzenésein
romos falak, láng és ledőlt torony:
Agamemnon halott.
Szédülve amott
míg pusztulást nemzett a kín,
adott-e bölcs erőt a hatalom,
mielőtt hullni dicstelen hagyott…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:57 :: Nagy Horváth Ilona