Tudod, mama, a Holdra költözünk.
Kellett már valami új, valami változás megint,
szeretnék úgy ülni kint az udvaron,
hogy tudom, ez az én otthonom.
És ez a virág az enyém,
ez a fa, a fű, a föld.
Az élet szele átsöpört a városon,
míg megpihent, én úgy éreztem
ez lesz az én otthonom.
Hogy így vagy úgy, hogy tévedés
vagy tényleg jó, még nem tudom.
Emlékeimet vállamra veszem,
cipelem mint kőtörő a köveket,
magammal viszek mindent, mi enyém.
Sok minden volt, mit elrontottunk úgy
hogy nem is vettük észre.
Elköltözünk,
s majd félve számolom a sarkokat,
némán köszörülgetem a torkomat…
Hogy így, vagy úgy, még nem tudom.
De látom már hogy nő a fű az udvaron,
hogy ég a tűz, szalonnazsírtól serceg,
Csaba lesz ott is az ifjú herceg,
és Zita az a királylány, ki nem akar,
de mégis,
S mi ketten leszünk majd
a boldog nép, ha így igaz.
Tudod, mama, a Holdra költözünk.
És te is, ott is, mindig ott leszel velünk.
Legutóbbi módosítás: 2013.05.26. @ 21:09 :: P. Tóth Irén
