Fáradt vagyok, ezért sem születik a szó.
Csak a hétköznapok dolgos monotonja
marja perceimet, nem vagyok szomjazó
se szóra, se jóra, mi lelkem bevonja.
Egyhangúan húzom magamra a csöndet,
sok komor arcú, mozdulatlan éjszakán,
valami, ami nincs, zárt kapukat dönget,
és éhes madarak járnak az én-szaván.
Mégis, ki ad nevetést a magány létnek,
s ki tépi le a szavak koldusrongyait?
Úgy érzem, a gondolatok bennem égnek,
szótlanul vonszolom a létem roncsait.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.14. @ 13:19 :: Bakos Erika