Mintha a fény visszafelé sütne,
akárha a szél magába fordulhatna,
vagy ha a színek összeérve
eltűnhetnének a színtelenségbe.
Mintha a folyó visszafolyna,
akárha a hang karistolna,
és a virágok szárazan születve,
de százszínű díszben múlnának, nevetve.
Miképp az árnyék mi egy pontban összecsordul,
a sosem volt fény képe, a test alá lódul.
Az elnyelt cifraságok állnak egy szoborban,
és szolidan porlik a szél – elmorzsoltan.
Rémült lenne a Nem, mikor születik,
igaz lenne az Igen, szemtelen szedetten,
talán foltos ruhájú az égi kalapja,
amikor a fény idejét horzsolja, valóba.
A semmi is csak valami
sem-mise volna.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.16. @ 05:26 :: Kapocsi Annamária