Jani felcsatolta a lábvasat, s büszkén kúszott fel a villanypóznán. Ahogy felért, válláról az előre bevert szögre akasztotta a szerszámos zsákot, majd szaporán szerelni kezdett. Egy idő után megpihent. Kényelmesen lazított a támaszövén, s csak akkor nézett körül igazán. Szívét melegség járta át. Mégis visszajött. Sőt, mint villanyszerelő! Igaz, azóta százszor is elátkozta azt a régi reggelt, mikor belépett az agronómus irodájába. Éppen egy új képet nézegettek a falon, amin Rákosi elvtárs, elmélyülten csodál egy kalászt a tenyerén. Mindezt, övig érő búzamezőben.
– Ilyet se látott még az a bőrhajú csibész – röhögött Jani, s nem gondolta, hogy legközelebb csak három év múlva mosolyog, mikor kiengedik a börtönből. Igaz, ott kitanulta a villanyszerelést. Egy maradi mester mellé került, aki mérőműszer hiányában vele ellenőriztette, áram alatt vannak-e a magasfeszültségű vezetékek? Az első héten kilencszer csapta meg az áram, aminek mindegyike végzett volna egy bölénycsordával. Neki meg se kottyant. Ezért – mint jó vezető -, soron kívül kapott szakmunkás bizonyítványt.
Emlékeiből hirtelen a Somogyszobi mozdony füttye riasztotta vissza a jelenbe. Egy pillanatra meghökkent: mit keres itt a pózna tetején? – Aztán rájött, hogy a villanyt köti be Tóthékhoz. El is várja Bözsi néni, hogy majd benézzen, hisz ő segítette a világra annak idején. Még most is lesi a függöny mögül. Maga volt csak otthon, mert Teri lánya elment a kápolnába, gyerekáldásért könyörögni. Tán megszánja Szent Anna, ha látja a térdeplő asszony arcán a kék-zöld foltokat. Így tényleg szembetűnő, mennyire sürgeti már férje az utódot.
A vonat eldohogott Keresztúr felé, és Jani is nekiállt a porcelánszigetelőket szerelni. A vezetéket majd csak később köti be a gerincvonalról.
Eközben a Zala felett csordába gyűltek a viharfelhők; öntözni készültek Somogyba. Ugyanis ott imádkoztak legbuzgóbban az esőért. Miután beviharzott a nagykedvű nyugati szél, rövidre rá már a délparti nádast verte a zápor.
Janit nem zavarta az égi zuhany, mert csak meghúzza még a záró bilincset, aztán fájront mára. Na, akkor esett ki a kezéből a csavarhúzó. Nagyot káromkodott. Az utcán persze lélek sem járt -, hiszen zuhogott.
– Gyüjjön ki Bözsi néni! – ordította a bábának. Semmi. Még a kutya sem vakkantott. Egy kicsit várt, majd újra felkiáltott:
– Dobja má’ föl valaki a csavarhúzót! –, de nem hitte, hogy hallja is valaki.
– El tudod kapni? – szólt fel váratlanul egy hang.
Jani lepillantott. A pózna tövében Teri állt, aki épp a legjobbkor jött a templomból. Mint a villám, mindent feledve, örülten karmolgatott lefelé a lábvassal. Boldog volt, hogy újra látja első szerelmét, aki akkor jegyben járt Eke Bandival, míg ő még csak álmában örült pucér nőnek. Sokan irigyelték Terit, mert az Eke család malmába, négy falu hordta őrölni a gabonát. De leginkább a kikapós menyecskék ajnározták a bikakedvű molnárt.
Ahogy leért, átölelték egymást, de egy váratlan villám figyelmeztette Janit, hogy más nejét köszönti. Zavartan tolta el az asszonyt. Szemébe nézett, s belesajdult a szíve a részvéttől. Teri még szép volt, de arcára barázdákat vont a bánat.
– Gyere be, hisz reggelig esni fog -, fogta kézen a szégyenlős legényt, s húzta a ház felé. Jani persze nem bánta, hiszen nem megy el az a pózna.
A konyhában Bözsi néni éppen légyfogót tűzött fel a gerendára. Ahogy meglátta a lányával a micisapkás legényt, rámosolygott, s pálinkát vett ki kredencből.
– Na, te póznahuszár, átáztál mi? – s nyújtotta neki a csurig töltött kupicát.
Mindhárman koccintottak, majd Teri sietve lisztet tett fel pirítani. Janinak jól esett a pálinka, mert neki újra töltött a néni. Elnézte a fiatalasszonyt, amint vizet ad a kotlósnak, aztán visszateszi a szita alá. Majd a megbarnult lisztre forró vizet önt, megsózza, és fedőt rak a lábasra. A néne elértette a férfi tekintetét.
– Szegényes ebéd, de a fillérnek is foga van. Még jó, hogy Bandi ritkán jár haza az építkezésről. De akkor is minek? Az após sem segít. Pedig negyvenhétben, sokat kapott a malomért, amivel még jókor Svájcba ment. Majd, ha unoka lesz, – írta, akkor küld pénzt, nehogy hiányt szenvedjen a család. Addig Bandi meg csak dolgozzon, ha már akarata ellenére elvette Terit – legyintett, és a kredenchez ment a tányérokért. Sajnálta lányát, hiszen csak egy baba hozhat jólétet nekik. Vállat vont, s újra töltött a legény poharába.
Délután még mindig esett. A lisztes terc elfogyott, Janit meg már csak a pálinka beszéltette: hogy egyenáram, ötéves terv, Rákosi, aki Mátyásra magyarosított, holott Jókainak jó volt még a Mór, meg, hogy ő élmunkás lesz, de addig is elaludt.
Már sötét volt, mikor felébredt. Nem fázott, pedig pucéron feküdt a pokróc alatt. Derengett neki, hogy Teri cipelte a szalmára, aztán maga is mellédőlt, hogy vigyázza a tehenet, mert mindenórás. Ezt nem értette, hiszen csak maga volt, ha nem számítja a rozsdás boronát a jászolnál. Megrázta a fejét, s magára szedte a ruháját, amit összehajtogatva talált a sajtáron, s csendbe elindult a brigád négykerekű szállása felé.
Másnap Janit váratlanul elvezényelték Kanizsára, a vihar szaggatta távvezetékeket helyrehozni. Tudták, csak Jani képes pusztakézzel összekötni a kábeleket.
Mikor egy idő után visszajött, örömmel nyitott be Tóthékhoz. Teri gömbölyű hassal s büszke mosollyal fogadta.
– Lám, megérte a sok ima, meg is lett az eredménye – mondta, s egyben megkérte, ne látogassa többé, nehogy szájára vegye a falu.
A keresztelő pompás volt. Jani az út mellett állt, s onnan nézte a kitóduló híveket. Köztük a csecsemő csipkében, a papa új öltönyben feszített.
– Hiába, a svájci pénz még szövetet is varázsol a szabónak –, mondogatták elismerően.
Mikor három évre rá kitört a forradalom, Jani ugyanazon a helyen ácsorgott az országút mellett egy hátizsákkal. Járműre várt, ami a határig viszi. Közben egy svájci rendszámú autó haladt el mellette. Benne a Tóth család. Még látta a kerekszemű kislegényt, amint az utazás örömében egy pillanatra rámosolygott.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.26. @ 18:20 :: kisslaki