Mint pára hever
szomjas bokrokon,
s repeszti a bús eget
vad-víggá a fény,
nyári hajnalon.
Az éj ekkor búsan lépeget,
akár a halál az élők mellett.
Mint virág robban,
a márciusban,
és földszagún bólogat.
Már nem fél,
tapsol az alkonyat,
ha ügyes kezek varrnak
az égre ezüstös gombokat.
Mint méhek zsongásában
bimbózó boglárka,
bolond-sárga masnit
csomóz a tájra.
E sok csodában,
Isteni béke búg…
Legutóbbi módosítás: 2013.06.20. @ 16:37 :: Lantos Tímea