Régen járt már itt. A szíve hevesen dobogott, amikor kezével megérintette a hatalmas rézkilincset. Mélyet lélegzett, amint megnyitotta a kaput. A hatalmas faajtó nyögve tárult ki előtte. Némán lépte át a küszöböt, érezte, a mindennap gondjai, bajai odakint maradtak.
Alázattal, lehajtott fejjel haladt előre. Hatalmas márványtál állta útját, amit két angyal tartott a kezében. Elmosolyodott. Szenteltvíz — két ujját belemártotta és keresztet vetett. Lassan lépkedett az oltár felé. Megállt. Letérdepelt és ismét keresztet vetett. A misén gyermekkorában a jobb oldali padsor negyedik sorában ültek a szüleivel. De régen is volt… Előtte volt édesanyja mosolygós arca, édesapja szigorú arckifejezése. Anyja sokat kacagott, apja nagyon ritkán nevette el magát. Tűz és víz — gondolta. Most mindkét szülője nevetett rá. Beült a padba, kezeit imára kulcsolta. Könnyűnek érezte magát. Ő volt ott és az Isten.
Imádkozott… Ámen — fejezte be az imát. Egyedül volt a hatalmas templomban. Gondolatai elkalandoztak.
Hathetes terhes volt a lánya, amikor megsúgta neki, gyermeket hord a szíve alatt. Nagyon boldog volt. Eltelt még két-három hét, és megtudta, két kis jövevény fog érkezni. Azóta hónapok teltek el, és eljött a nagy nap. Eszébe jutott, amikor ő volt terhes, mennyire várta, hogy megszülessen a gyermeke. Amikor a veje telefonált, hogy beindult a szülés azonnal ide, az Isten házába sietett. Magában mindig abban reménykedett, hogy kislány unokája, unokái lesznek. Hisz neki is lánya van és tudta milyen jó volt kisgyermeknek és milyen jó családját szerető, tisztelő felnőtté vált.
— Boldogságos Szűz Mária imádkozzál szent fiadhoz, hogy kislányunokám szülessen! Adja meg nekem az Isten, hogy legalább az egyik gyermek kislány legyen! Szent Atyám kérlek, hallgasd meg az én könyörgésem…
A lánya a szülőszobában vajúdik… ő itt van a templomban, és érte, értük imádkozik. A veje tudta, hogy itt van. A kórház pár méterre van a templomtól. Tudta, legbelül tudta, hogy elsősorban azért kellene fohászkodjon, egészségesek legyenek a kicsik, a lánya könnyen adjon nekik életet, és ő mégis azt kéri először, lányunokája szülessen. Szívére tette a kezét és úgy kérte az Istent, teljesítse kérését, egészséges gyermekek szülessenek és legalább az egyik kislány legyen.
— Istenem, az volna a legjobb, ha mindkettő gyermek kislány lenne. — Tudta, hogy önző, de a szíve ezt súgta neki. Hónapokon át azért imádkozott, hogy kislányok szülessenek. Nem merte lányának megmondani, hogy ez a vágya, bár többször célzott rá. — A kislányoknak lelkük van — mondogatta. Egy nagyot gondolt.
— Istenem, ígérem, ha kislány unokám születik, tízezer forintot adok ennek a templomnak.
Alig mondta ki a szavakat, nyílt a bejárati ajtó, és a veje lépett be rajta. Egyenest hozzá sietett. A szeme csillogott, az egész arca sugárzott a boldogságtól.
— Jól vannak?
Az újdonsült apuka elnevette magát.
— Jól vannak. Császárral születtek, de a mama és a babák egészségesek.
— És? — szinte suttogva ejtette ki ezt az egyszerű szót.
— Lányok, lányaim születtek!
— Lányok… Istenem, köszönöm. — Szemeit ellepték az örömkönnyek.
— Köszönöm, hogy meghallgattad imámat.
— Jöjjön, drága mama! — Átölelte az anyósát, és két puszit adott az arcára.
— Ugye örül?
— Nagyon, édes fiam.
Elindultak. Már alig várta, hogy lássa őket. Megtorpant.
— Várj még pár percet!
Az oltár felé fordult, letérdelt, imára kulcsolta két kezét.
— Drága jó Istenem, az ígéretem megtartom, de adj nekem részletfizetési lehetőséget, mert egyszerre nem tudom odaadni a tízezer forintot, havonta kétezer forintokkal törleszteni fogom… csak öt hónap. Köszönöm.
A hatalmas faajtó nyögve bezárult utánuk…
Legutóbbi módosítás: 2013.06.06. @ 19:00 :: Lénárt Anna
