M. Laurens
Eldobott emberek
Eldobott emberek
Sötétben kószálnak,
Elfordított arcok közt
Látatlanként járnak.
Senkinek sem kellenek
És nem is hiányoznak.
Senkit sem érdekel,
Hogy élők-e vagy holtak.
Hajléktalan létük,
Rájuk bélyegként ragadt.
Csendben, egykedvűen
Bámulják a falat.
Emez tán tanár volt,
És minden kora reggel,
Iskola várta a sarkon,
Visítozó sok gyerekkel.
Amaz tán esztergált.
Fát, rezet vagy vasat,
Szorgalmasan tett-vett
Sorsa rendben haladt.
A harmadik pék volt.
Kenyerét sütötte hajnal,
Liszttel hintette tüdejét,
Most teli van bajjal.
Nem kell egyikük sem,
Mint a kivert kutyák,
Eldobott nyomorultak.
Végső reményeik a kukák.
A sötétben matatnak,
Abban mit más meghagy.
Valaha megbecsülten éltek,
Most meg: kezük megfagy.
Nem kell már öreg tanár,
Sem az esztergált faláb,
Pék is csak nagy ritkán,
Ha alkalmi munkát talál.
Elfordított arcok közt,
Eldobottak járnak.
Senkinek sem kellenek,
Sötétben kószálnak.
Pest-Buda 2012. február 12.
Szót emelek értük, mert tőlem csak ennyi telik.
Nyugtatom magam, hogy a semminél többet tettem.
