Itt térdelek trónusod előtt rég,
sipkám végén csörgők feleselnek.
de igaz híved én vagyok, fenség,
remélem ezt sohasem felejted.
Alázatot miattad tanultam,
árnyként maradt mögöttem a való,
csak követlek lassú kábulatban,
tévedésből lettem kastély-lakó.
Nézem, elbűvöl a gyönyörű arc,
hideg, szavad is ridegen ropog,
bensőmben élő seb, jégszilánk-karc
a vágy, vesztett udvari bolondod.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.06. @ 18:22 :: Maretics Erika