Krétarajzért esdeklő aszfalton jelenem múltja.
Árnyalatnyi különbséget látok, mert épp
mástól gömbölyödik a has. Mégis tőled. Fukarul
bántam tetteimmel, miközben zsoltárokká
csodáltam, régi, kopott könyveket. Félrelépett
lábbal megbicsaklottan, akit szerettem nem is
létezett, akivel mentem, hinki lett, elgázosítva
ezzel maradék félelmemet az anyaság(od)
szentsége iránt. Hát itt vagyok: a múlt jelene,
kijavítottam ezer kényszerképzetet, s egy
újabb hibának tűnőből vált erénnyé, hogy
miért is létezem… Gyermeki fényed
jövővé érleli, általad megfogant hitben
sorsom rámutat: ez lesz a szerep,
hol játékosan alakítja küzdéssé, mint
eltanulhatót, s még mindig szerelem.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.09. @ 15:01 :: Marthi Anna