És kérdezte a pap,
hiszed-e Istent
és az ő egyszülött fiát?
Hiszem, mondtam gondolkodás nélkül.
És hiszed-e a feltámadást,
örök életet?
Hiszem – mondtam
mit is mondhattam volna mást?
Szememben könnyek,
a meghatódás könnyei,
nem győztem törölgetni,
miért szégyellném,
mégsem akartam, hogy lássák.
Mellettünk egy tündér
önfeledten csacsogott,
csak míg homlokán
szenteltvíz folyt,
addig hallgatott.
Én meghatódva álltam
fel-felnézve a színes kupolára,
hátha gyorsabban szárad
az árulkodó jel szemem sarkában.
Holnapra sok mindent elfelejtek,
de megmarad a mosoly,
a tiszta arc, egy hang,
hogy anyát és apát szeretem
– talán a legszebb mondat
mit egy gyermek mondhat.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.05. @ 07:12 :: P. Tóth Irén
