Pál Abigél : Mert…

Mert szerettem a fáidat,

és neked a fa, csoda lehetett csak,

mitől szemünk ámulva foglal magába minden más utat,

és a menny a földön ágazik magának vájt utat.

 

Szerettem a fáidat

rajzolva, nézve és dalolva,

bennem nőtt tovább az áhítat.

Kedvemre lettem volna helyükbe, hogy szemed igya mohón erezett

törzsű, koronás mivoltomat,

de zöldjeim közt, mint a fény,

melegem átsuhant, maradtam halovány

háttér, ami képet őriz egy fényes napról a múltban.

 

És mostmár örökre megszerettetted velem a fáidat.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2013.06.12. @ 19:58 :: Pál Abigél
Szerző Pál Abigél 41 Írás
Kereső irodalom kedv/t/elő messzi a sűrű fővárosi zajoktól és hangoktól. Szélsőségesen veszélyes idealista, minden ezzel járó hátránnyal együtt, aki naponta kérdezi mi mit ér az életben, és hogy érdemes-e. Kissé depresszív és pesszimista hangulatú középkorú asszony, aki Godot ra vár hithű hitében nap mint nap. Kedvenceim: Simone Weil, Kafka, Pilinszky, Radnóti, Keats, és sok romantikus, Lorca, és Szabó Lőrinc, és még sokan. Szeretem az őszinte emberi kapcsolatokat, amik még tartalmasak, és nem a szokásos kliséken alapulnak. És mindent ami eredeti az emberekben, még azokban is akiket nem kedvelek. Ennyit magamról, a költészethez nem értek, ezért mindennek tudok örülni ami másoknak tetszik tőlem. Végső célom megírni azt a a könyvet ami az életről szól, de még bele sem kezdtem...