Kaleidoszkópba néztem, fényes nap volt mögötte.
Hihetetlen színes képben, minden jól megfért, káprázott!
Most itt állok, kezem nem fog mást: lapátot,
a habos vizek mellett.
Temetem zsákolt homokba, fénytelen tűnékeny képed,
s mindazt, amit színessé tett bennem a Te látásod.
Oda lett játékom, távcső kell, hogy a valóságot
messze vetítve, jó előre otthonos lehessek benne:
szürke árat visz a víz a képben…
Legutóbbi módosítás: 2013.06.10. @ 14:13 :: Pál Abigél