Mamámról álmodtam, itt volt,
oly törékeny, csendes, szerény,
a ruháján most sincs egy folt,
vakít rajta a friss kötény.
Jéghideg víztől ujjai
bütykösre és nagyra nőttek,
holló hajának szálai
holdezüstbe szenderültek.
Hamar hét szép gyermeket szült,
ám kegyetlen volt az élet,
meg igazán akkor őszült,
mikor vesztett erős férjet.
Simogató, kedves szava
most is itt cseng a fülemben,
mázolt szoba fűillata
átlibben az éji csenden.
Kemence sut, tűz melege,
a ropogós, piros kenyér,
aszalt szilvát nyújtó keze,
akkor még nem tudtam mit ér.
A kemence régen kihűlt,
elkorhadt a vén szilvafa,
enyészet a házra terült,
nem száll fel kenyér illata.
Vigyázd te föld e két kezet,
ölelgesd meg, óvd a testét,
dolgozott, fázott eleget,
őrizd őt és örök helyét!
Legutóbbi módosítás: 2013.06.21. @ 12:17 :: Pásztor Piroska
