Tavasz ölel bennünket lágyan
a csipkemintás fák alatt,
s bár nemet mondtunk egyben s-másban,
kezem kezedben maradt.
Pillangók bölcsőjét ringató szélanya
virágok szirmával hinti be a tájat,
tücsök cirpel, s körben zeng az élet dala,
a halálunk pedig néhány évet várhat.
Nem illik, most tudom temetőt idézni,
hol elporlad a test, s eltompul a szó,
odébb fordulok hát fák csipkéit nézni,
merre üdébb a rét s elolvadt a hó,
és amikor egyszer elszakad az élet,
s tél topog az ősz nyomán, fogd kezem,
hogy úgy ragyogjak, mint egykor a nász után.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.20. @ 18:01 :: Péter Erika