Seres László : Fák

Nyomtatás

Szívemet véstem a fatörzsekbe

az utókornak és neked,

ráhajolt a lombosodó idő,

benőtte a rejtekhelyet,

ölelkezéseink lágy betűit

az összefort bicskanyomban,

mohák csókja ma rajtuk a gyógyír,

tán még nevünk is feldobban,

megdőlt tölgyek tört ágain

évek lógnak fényfüzéren,

és megismernek ha arra járok

mint veled rég kéz a kézben.

Ifjak voltunk, bohó szerelmesek,

s fiatalok voltak a fák,

velünk nöttek fel, s nőttek a betűk

a fény felé hogy megtaláld

éltető jelként görcsös testüket,

mely kapocs ami összeköt,

kérgévé váltunk fáknak, moháknak,

sarjadt rügyek gyökerek közt.

Tudom hogy egyszer ledőlnek sorban,

ház épül és templomtorony,

ölelkeznek a betűk akkor is

lécen, deszkán, oszlopokon,

fák borulnak majd az ősi tájra,

s a fákon újra lesz betű

szerelmek nyílnak és hamvadnak el.

Látod, az élet ilyen egyszerű.