Valahol szoborrá merevedett
bennem minden.
Csak a félelem lobog
tarkóm mögött,
mikor utánam vágynak,
mégse engem.
Szóval mégis milyennek kéne lennem,
hogy ne játék legyen az egész?
Megtörök magammal szemben és
ahogy visszanézek,
szilánkokká folytanak az arcvonások,
mindig mások,
sosem én az első.
Ez lett a normál,
törtmerev profil mögött félni,
már akkor sem lennék könnyed,
ha feloldoznál,
a saját szemembe se tudok őszintén visszanézni.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.23. @ 19:22 :: Tóth Zita Emese
