A közhelyed sem szeretnék lenni,
s a kösz helyett is inkább
csak némán futnék vissza a fürdőszobából
a gépig,
leírni,
ahogy a napsugár mögött semmi sem fénylik,
és rettegek,
ennyi a világ…
sorba rakott, tanuljmárbelőlük hibák.
És mégis mi van akkor, ha nem kések el sehonnan?
Ha sosem késtem le semmiről,
csak hamarabb értem oda,
aztán mire pont jókor lettem volna jó helyen,
rágyújtottam egy cigire,
és az utca túloldalán találtam magam,
vagy még messzebb.
Még van merszed azt állítani, hogy..?
Hogy mind egy- egy befejezetlen mondat vagyunk?
Mi van, ha sosem kezdtünk el idejében beszélni?
Ha minden szavunk csak visszhang a világ túloldaláról,
és valahol nagyon messze két szempár nézi
hangszalagjaink mozgását?
Ma ne vágj át,
megteszem én helyetted,
ahogy a tükör felé fordulok
és csak hazugság morajlik a fejben.
Minden rendben.
Közhely,
elindulok,
ezredszer is hamar,
a szívem még maga után húzza
a tegnapok bánatát.
Csak állj tovább, csak állj tovább.
A napsugár mögött semmi sem fénylik.
Ezt is csak azok tudják,
akik folyton- folyvást az árnyékukat nézik.
Legutóbbi módosítás: 2013.06.13. @ 17:46 :: Tóth Zita Emese
