Pihen a víz, halkan suttogja titkait a nád, a halak ráérősen kerülik a csalit. Hallgat a horgász, csendesen szemlélődik, csendesen pihen. A horgászbotok engedelmesen kelletik magukat az alig libbenő víztükörben. Minden csendes. A kapásjelző hallgat. Erre mondják, „dög a víz”. Halk krákogás a nádfal túlfelén. A horgász tudja, már nincs egyedül. A nádfal másik oldalán egy sorstárs kísérti szerencséjét, nem látja, de hallja szöszmötölését. Leköti figyelmét egy éhes vendég, aki a terített asztalnál színlelt érdeklődést mutat. Kapás van! Kis idő múlva a horgász figyelmét a szomszédja erőteljes hangja köti le.
Na, már telefonál a szomszéd. Aha, talán a nejével beszél, csak az ő hangja hallatszik.
— Hányszor, de hányszor kértelek, tedd meg nekem, neked semmibe sem kerül, hiszen ez a dolgod. Miért kell elvenni az életkedvemet is? Nem, te erre soha nem érsz rá, hogy nekem egyszer a kedvemre tegyél. Mondd miért ilyen egyoldalú a mi viszonyunk, én mindent megteszek érted, nagyon jól tudod, nem lehet panaszod. Igyekszem a kedvedben járni, de te… te nem akarod soha meghallani, pedig tudom, hogy tudod, és azt is tudom, hogy nagyon jól hallod a kérésem! De te, olyan közömbös vagy irántam, mintha nem áldoztam volna fel az egész életem neked. Mindenre hajlandó voltam érted, ötvennégy évemből, már közel negyvenet neked adtam, de neked ez is kevés, mit vársz még tőlem, mondd, mit akarsz még! Neked semmi nem elég! Milyen áldozatot hozzak még? Ti olyan egyformák vagytok, igen, te és a fiad, annak is könyöröghet az ember, mindent elenged a füle mellett. Az is csak kapni akar, de, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer tenne egy keveset a kedvemre! Na, azt már nem! Annak is a jó kurva anyját! … Hányszor kértelek, tudod, mennyire szeretnék már egy kis rántott halat enni, de hát az én kívánságom az nem ér el a fületekig. Meg se halljátok! Mibe kerülne nektek, ha végre egyszer engem is figyelembe vennétek. Már kínomban az édes testvéredet is kértem, hogyha ti nem, hát legalább ő tegyen a kedvemre! Hát tett is, de hát, az meg túl sok volt, vissza kellett engedni, mert éppen hét kiló volt, és itt volt az elnök. Abba is essen bele a fene! A horgászegyesület elnöke! Még hogy tenyész-anyag! Hogy az ördög nem tudta elvinni! Vagy egy kicsit kisebbet, adott volna, mégiscsak nonszensz, hogy az ember, ha már rimánkodik, akkor mit kap! Ma, reggel is teával és kenyérrel kellett beérnem. Olyan lehetetlen lett volna egy halat kapnom. Kétezer évvel ezelőtt három halból vendégeltetek meg több ezer embert, tőlem a felszentelt papotoktól sajnáltok egyet, egyetlen egy halat! Hát a jóisteneteket, végre irányítsatok egy nyamvadt halat a horgomra, majd én elkészítem magamnak! A teremtéseteket! Végre már én is legyek fontos! Mert elkárhozom miattatok!
— Na, most már tudom, ki a szomszédom. Isten, hallgasd meg hát végre! Talán elmegy halat sütni, és nem kell tovább hallgatnom ezt a litániát! — fohászkodott a horgász és a haltartóba tette a háromkilós, frissen fogott halat! Úgy látszik, odafönt elvétették a horgot!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Győri Irén
