GOLGOTA
Érzem a tövis súlyát testemen,
Az ég színtelen fakó, s fénytelen.
Az Úr haragvó hallgatást játszik,
S homlokod saját véredtől ázik.
Zuhog az eső siratva téged,
S mennyek lelke dübörögve ébred,
Vad villámokkal jelzi haragját,
Hogy az ember: meggyalázta Atyját.
Éjjelre az ég haragja tompul,
Felhők alatt Hold sarlója csorbul,
Fuvallat se rezzen a sötétben,
Isten fia fenn van már az égben.
Ott óvja lelkét mennyek boltíve,
Hol ma is összedobogna szíve
– Ringató és csendes félhomályban –
Embernek, a Teremtő fiával.
( Pest-Buda 2013. ápriliss 28.)
Legutóbbi módosítás: 2013.07.15. @ 11:44 :: M. Laurens