Száradó kóró kerek asztalon,
karácsonyi dísz, ajtón felejtett,
valaha volt kép nyoma a falon,
lent egy nő, kisgyereket terelget.
Kutyaként követ a szelíd magány,
pillantás-tükröd a nyüzsgő létben
dirib-darabra törött, pimasz vágy
maradt csak, az akarat tart ébren.
Indulj, vándor, az út homokszemei
vigyázzák lépted, selymet vonnak eléd,
hajadba hűs szellő szalagját a szél
fonja újra, aztán vígan kergeti.
Szikrázó szirt, hol mezítlábad jár ma,
tajték neked sző regét a tengeren,
otthonra lelsz, hűs öblét feltárja
a föld és az ég, tűzkarcolt végtelen.
Legutóbbi módosítás: 2013.07.24. @ 15:14 :: Maretics Erika