Hol volt hol nem volt…
mint a mesében
így szólnak rólunk az utódok
mikor már nem leszünk
legendás idők hús-vér tanúi
kiket óv a föld ízlelő csendje
s fejet hajt előttünk
lázadón nap
s ölelő holdkaréj
Egymásnak üzenünk
a sor végtelen
hol semmivé lett mindenség az úr
vállunkon milliónyi
eresztéke ropog a földnek
mi forgatjuk e tűzforró planétát
egymásra hulltan ősök s utódok
hömpölygő emberöltők jönnek
bölcsőtől sírig kitaposott az út
nélkülük nincs múlt
nélkülünk nincs holnap
hordozzuk a legendát
kéztől kézig
fenn az élők lenn a holtak
Égő parázs talpunk alatt
imára harcra hogy aki él éljen
aki sírba szállt teste porladjon
eszméletünket vérrel
mossák így a századok
emlékezet őrzi a tetteket
s a nevet mit hordtak
kőbe vési az utókor
Ők tanítottak víz felett járni
ahogy Isten járt egykor
szavakat adtak néma szánkba
csönd-illatú virágokból
hogy békét teremtsen
s élt a kifent szónak
hogy védjen ha szólni kell
hitükből hitet érlelőn
forrást fakasztó szikla-mélyből
az ember örök reményét
hogy a csillagokig
egyszer majd felér
Adj esélyt Uram
nekik és nekünk
a mesék ne érjenek véget
maradjon meg az utódok
égre nyíló csillagszemében
az ősök ősei végüzenete
amit ránk hagytak
mint a hol volt hol nem volt
Nagy Kalandot
ahogy éltek
Ahogy elmondták nekünk ők
tegnap
holnap
te meséld el…
