Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vének, elkékül
az ajkakon az ének. Hittem nagytüzű tavaszban,
sorsot érlelő nyarakban: villámaimon
jégből a nyereg, most az átok is gyönyörű lehet.
Otthonosak akik a télben, próbálják koronám
fejszeélen! Kidőlnöm nekem lehetetlen,
gyökerezem a szerelemben; szerelem végvára
védj meg — ne hagyd, hogy kegyelmet kérjek.
____________________________________
Azonos címmel korábban feltöltött írásom
(http://7torony.hu/content.php?c=23834) átirata.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:07 :: Bátai Tibor