Böröczki Mihály - Mityka : Hébér

Nyomtatás

Danoltatták nyakra-főre,

vénhedt hébér lett belőle,

jókedvének híja nem volt,

magasan járt, mint a mennybolt.

*

Már ültetéskor adva volt a sorsa,

az apró magot rábízták a borra,

jó nagy ideig semmi társa nem volt,

csak díszlett, mint faluban a mennybolt,

bár senki nem beszélte el a tisztét,

már zölden hordót álmodott, meg pincét,

s kiszáradóra lelte meg a kedvét,

majd végül érett borba eresztették,

egy cuppanásnyit szakított a csöndből,

és boldog lett a beleszítt örömtől.

*

Bánatot-bút dalba rítt át

amíg borízűre szítták,

s az utolsó csöppig itták

maligános mézű titkát.

*

Az Isten sem lelt semmi rosszat rajta,

egy szöget vertek kedvire a falba,

bár öblös végit csak az ura látta,

nagy kedvében rákapott a szájra,

a szusszantásból tudta már a módot,

a lassú bor is ráaranyozódott,

ha munka volt, akarva nem akarva,

a hordódongát bíztatta a dalra,

s már szívás közben ringatta a rímet,

mikor a gazda odacsücsörített,

s ahogy sugárban spriccelt pohárba

a pincecsönd is telt csipejét rázta,

bár ösztönei nyújtani akarták,

de sosem érte el a hordó alját,

a slungot régtől tudta már a szájtól,

meg semmi mást nem is várt el magától

de akárhogyan hervadt is a lángja,

ő gyújtott tüzet az üres pohárba.

*

Bánatot-bút dalba rítt át

amíg borízűre szítták,

s az utolsó csöppig itták

maligános mézű titkát,

danoltatták nyakra-főre,

vénhedt hébér lett belőle,

jókedvének híja nem volt,

magasan járt, mint a mennybolt.