Böröczki Mihály - Mityka : Maradásotok

Nyomtatás

A melegükhöz futva-lótva,

s a verejtékkel elbajlódva

dobódzom álmuk jó ízén,

s mint rossz szavaimat a strófa,

a halál összegombolózza,

hogy éjjel omlódik a fény.

Két éve múlt, hogy messze mentek,

s csak tegnap volt, úgy összementek

a nyújtózkodni röst napok,

még magyarázgatják a szentek,

és regulázzák rám a rendet,

de hideg kezet markolok.

És semmi nem történt azóta,

az idő szokott útját rója,

a harang kong a nap delén,

a maradásuk lelkem óvja,

és trükkös távozásuk óta

úgy élnek bennem,ahogy én.

Szerettek engem, én meg őket,

a levegőmmel összenőttek,

itt szuszognak a mellemen,

jaj, hadd maradjak jó erősnek,

amikor éjjel kergetőznek

a bokrok szúrta földemen.

Én még a régi utat járom,

mint barom, kinek nyűg a járom,

de bőrén nem lel jót a kín,

itt tartom őket mindenáron,

mert olyan elevennek látom

utolsó távozásaim.

Ülök a régi asztal mellett,

mit Isten egykor mellénk ejtett,

és tapogatok, mint a vak,

a hang tülekszik, az a rejtett,

mit koccintásuk itt felejtett

a pohár foltjai alatt.