Faragó Priszcilla : Apoteózis

Nyomtatás

Beszürkültek a hétköznapok.

Nincs más, csak a munka,

a pénz meg a gond.

Egy kiló kenyér penészedik a polcon.

A növekvő foltot nézem:

megint Rád gondolok.

Évek vagy évezredek?

Ki számolja?

Élsz? Nem érdekel.

Megsebzett kezed,

csak azt látom.

S a szürke bőr alól 

kiserkenő véred 

rozsdaszínét.

Emléked béklyói gúzsba kötnek.

Antropomorf mementó:

menj, ha ez a dolgod.

Már nem hiányzol.

Már nem kapkodok utánad:

elengedtelek.

Parnasszus hegye vár rád.

Én még maradok.

Jó itt lenn.

A hegy alant a város

még szürkébb.

Emlékeimben hajad is szürkül.

Kifakulsz, mint a ruha,

melyre ráfolyt a hypo.

Bennem megdicsőültél.

Te fent, én lent:

életünk örök Sinus-görbéje