— Menj a francba pecázni, vagy csónakázni és vidd a kölköt is. Ma pihenni akarok — mondta a mesebeli anyuka a mesebeli apukának. — Nézzetek valami vadállatot, de ne etesd meg vele a gyereket — folytatta a mama.
Apuka, akit csak hívjunk Ödönnek, megadóan bólintott, és pakolni kezdett.
— Két napra megyünk — mondta, és előkereste a sátrat, hálózsákot, egyéb kellékeket.
A kölök, ez esetben egy hároméves kislány, lelkesen láb alatt volt. Szeretett kirándulni, a mama nélkül meg különösen. Olyankor nem kellett vigyázni a szép ruhára, a bozótosba is be lehetett menni, és hát főleg a peca érdekelte. Saját botja volt, már tudott horgot kötni, a kukacot is ő tette a horogra. Ödön gyakran mesélt a medvékről, farkasokról, ezzel indokolván hatalmas vadászkését. Persze kislánynak is kellett hatalmas vadászkés /a méreteihez képest/, igazi solingeni acél. Nem baj az, ha a gyermek tud vele bánni.
A kislányt hívjuk csak hercegnőnek, esetünkben Vérszomjas Hercegnőnek.
Szóval felkerekedtek, hetedhét határon húzták maguk után a csónakot, kergetve a gyermekálmokat.
— Megyünk vadállatot nézni — ujjongott a hercegnő.
— Megmenekültünk a vadállattól — ujjongott Ödön. Nem egyre gondoltak, de hát így is van ez rendjén.
Egy lakatlan szigeten vertek tanyát. Ez a lakatlanság a szúnyogokra nem vonatkozott. De sebaj, a Vérszomjas Hercegnő vérszomjas tekintettel hadonászott a késsel. A szúnyogok vérszomjas tekintettel kiröhögték, de ez most mellékes.
Sátorállítás, tűzifagyűjtés — hercegnőoltás. Ruhacsere. — Megtanultuk, hogy a tűz meleg, a szúnyog csíp és a nap direkt süt a szemünkbe, csak azért, hogy a füsttől könnyezve lássuk a szivárványt.
Hercegnő virágot szedett. — Megismerkedtünk a csalánnal és a vadrózsa tövissel is. Hmm ha ez így megy tovább, elfogy a gyermek, de legalábbis az amortizáció jelei határozottan látszanak rajta.
Ugrás a csónakba, irány pecázni.
Nem tudom ti fogtatok e már angolnát? Nos, ez a hároméves hercegnő igen. Ő ragaszkodott hozzá, hogy leszereli a horogról. Fél óra elteltével már mindenhez ragaszkodott, mert az angolna testét borító nyálka a száradás folyamán, mint lelkes ragasztóanyag működött. Szóval, Ödön megszabadította az angolnát, aki lehet, hogy hálás is lett volna, de nem jött vissza kívánságot teljesíteni. Pedig egy mosónő és egy dajka elfért volna még a szigeten.
Ruha és gyermekmosás hideg vízben, apró visongások a békák őrült brekegése mellett.
Kislány boldogan vacog, Ödön előadást tart a katicabogárról és a lepkéről. Délutáni csendes-pihenő, majd füstölt vacsora felig nyersen.
Este tíz felé, amikor a szúnyogok már nyugovóra tértek, Ödön és a Vérszomjas Hercegnő egy sziklaszirten ülve hallgatták a farkasokat. Hatalmas vadászkéssel felszerelkezve várták a medvét, illetve én azt hiszem, csak a hercegnő várta. Hona alatt szorongatva játék mackóját, a Micimackóról énekelt.
Ödön mesélt, szép, színes történeteket Tarzanról, Maugliról és egy álruhás Ödönről, aki vadállat szelídítéssel foglalkozott.
Ez abból állt, hogy munka után vett virágot, és megdicsérte neje aznapra rendelt ruha- és szemhéjfesték választását. Veszélyes dolog ez kérem, a medve apró báránykának minősül mellette.
Farkasok vonyítottak, a Hold is szépen világított. A kislány elszenderült, a mackó is kicsúszott a hóna alól. Ödön a karjába vette és bevitte a sátorba, majd ő is álomba szenderült.
A reggel korán érkezett. Álmosan dörzsölgették szemüket, Ödön kávét főzött, majd lefújta a kis hercegnőt szúnyogriasztóval.
A reggeli után rövid pecázás, majd sátorbontás.
Hazafelé a kocsiban beszélgetés.
— Apu, nem is láttunk igazi vadállatot — mondta, és csalódás bujkált a hangjában.
— Örülj neki — gondolta Ödön. — Majd otthon meglátod, hogy hol lakik az igazi vadállat. A medve nem kiabál ok nélkül, és a farkas is csak akkor bánt, ha éhes. Bezzeg…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: George Tumpeck
