Drága olvasóim, ti mind, akik olvastátok emlékiratom, remélem nem álmosodtatok el az unalomtól. Öröm számomra nemes érdeklődésetek, kedves hozzászólásotok, melyet szívből köszönök. De hát mit is beszélek, egy király élete mindig szenzáció.
Még nem meséltem néktek, szeretett alattvalóm elutazott. Én igazán ki nem állhatom körülöttem a változásokat, így, igencsak jó barátom és kedvenc játékmesterem becses gondjaira bízott. Örültem neki, mert azt mondta, ha nem felel meg a döntése, akkor elköltözhetek addig egy királyi panzióba.(Hát kérdem én, volt már valaki ilyen helyen? Mert én voltam! Azt ígérték, hogy ötcsillagos, meg hasonló, de bedugtak egy alacsony komfort nélküli helyre, ahol még a gyönyörű palástom is tönkrement. Úgy éltem meg, mint száműzetést. Nagyon szomorú voltam, nyomasztott szeretett alattvalóm sorsa is, mert mi (itt az én népem értem) megérezzük, ha baj van. Na. Azután, sajnálkozhattam magamon is, mert nagyon utáltam ott lenni. Akkor megfogadtam, hogy soha többé nem megyek panzióba.
Na! Erre nem került sor, kedves játékmesterem igazán jól helyettesítette a szeretett szolgálómat, így mindketten átvészeltük a hiányát. Van a birodalmam határán egy magasles, innen szoktam időnként átkukkantani a szomszédokhoz. Nagyon szórakoztató nézni őket. De csak távolról… Régebben a szomszéd birodalomnak a főkapitánya meghívott magához, és galád módon foglyul ejtett! Tudtam, hogy szeretett szolgám és a palotaőrségem keres, de nem tudtam értesíteni őket. Borzalmas volt, pedig a kedvemben jártak fogva tartóim. Kényeztettek, felajánlottak egy új felségterületet, talán még gazdagabbat is, mint a régi, de, az én szívem nagyon fájt, elveszettnek hitt birodalmam után. Mozgásomban is korlátoztak. A teljes étrendem is felborult. Mindenféle zsíros étellel kínáltak, nem tudták, hogy én reform koszton vagyok, és királyi étkezésben részesülök. Nem ettem! Nagyon neveletlenül viselkedtem, mert reméltem, hogy akkor elengednek. Izgalmamban hánytam is. Ez jó ötlet volt tőlem, mert elhitték, hogy tényleg beteg vagyok. Mivel megszokott ápolóm kitalálta, hogy nekem rövid időn belül súlyossá válik állapotom, ha nem kapom meg a létfontosságú gyógyszeremet. Ezért jött jókor a rosszullétem, amit pedig az okozott, hogy nagyon éhes voltam, és ugye a királyi gyomor nem tűri az éhséget. Ez a történet igaznak is tűnhetett egy idegen szemében, mert akkor még egy friss műtéti heg is éktelenkedett a hasamon. Ez egy nem túl régi sérvműtét helye, de ezt ők nem tudták! Elhíresztelte háznépem azt, hogy beteg vagyok, úgy jártak birodalomról birodalomra. Hát képzeljétek örömöm, amikor, talán a harmadik napon hazaszállítottak. Hát bizony, azóta azt a nagy kinti világot messze elkerülöm. Nincs kedvem megint fogságba esni…
Legkedvesebb foglalatosságom az elmélkedés. Ilyenkor, amikor igencsak meleg van, alaposan ellustulok, de az étkezésekre mindig pontosan megjelenek. A többi kötelező ceremónia már kevésbé tetszik nekem. Szeretett szolgálóm folyton a palástomat gondozná — pedig most, mivel nagyon meleg van, a nyárit hordom, ez sokkal vékonyabb, sokkal rövidebb, mint a téli —, mondtam neki, hogy elég az, ha én karban tartom, de képzeljétek, ennek ellenére nem tűr ellentmondást. Na ezért szokott vitánk, lenni! A nagy kánikula idején is hát mire vetemedett! Fogta a palástomat, és vizes kefével, szépen simára kefélte, mert, hogy keféli, az hagyján, de vizes kefével, azt a gyönyörű szőrmét, azt mondta, így jobban bírom a hőséget!
Mintha lyukas lenne az agya, hát tudja, hogy az én őshazám valahol délen van, s ott bizony nem ritka az ennél sokkal melegebb idő sem, és isteni őseim ott uralkodtak.
Mit veszít a magamfajta, ha sokadik generáció az istenek után! Mert teszem azt, ha abban a korban születek, igaz, most nem írnék emlékiratot, de milyen gyönyörű múmia lennék, s milyen sok csodálóm lenne. Azt tanultam, hogy az isteni elődeim úgy alkották meg előkelő fajunkat, hogy kilenc életünk legyen. Nem tudom, hogyan fogok rájönni, mikor siklom át egy következő életbe, ez már nincs a tananyagban. Pedig igenis tudnom kellene. Ezt is az el-selejtesedés korára fogom.
Igenis keményen ragaszkodni kellene a szigorú vérvonalhoz, már legalábbis az én népemnél. Különben olyanok leszünk, mint az ufók!
A minap bicikliztem. Elmesélem, Én, aki az efféle közlekedési eszközökhöz egyáltalán nem vagyok szokva, mert más az, ha beülhetek egy kényelmes utazóbatárba, és velem együtt utazik az egész kényelmes királyi heverőm. Az is nagyon kényelmes, ha megérkezik „a kocsi” és én a hátsó ülésen kényelmesen elheverve élvezem az utazás minden pillanatát. Néha még a gyorsan suhanó fákat is elnézem, de legszívesebben átalszom az egész utat. A nagy kánikula előtt voltunk, amikor elutaztunk horgászni. Nekem ez a rendes éves szabadságom. Játékmesterem és sofőröm becuccolt rengeteg finomságot a mozgó birodalomba (ők nagyképűen úgy becézik „a kocsi”) én birodalmamnak hívom, mert minden benne van, ami egy magamfajta álomszuszék uralkodónak szükséges.
Most kivételesen Reginát is vittük, amit én módfelett elleneztem, menyasszony ide, menyasszony oda, nekem bizony a csizmám is tele lett a rakoncátlan csitri szemtelenségével. Nem elég nekem az, hogy a pamlagomat elfoglalja, így nekem az ő kisméretű heverőjén kell pihennem, hanem amikor a legjobb pózt felvettem akkor ugrik oda, hogy megcirógasson. Törleszkedik, és mindenáron azt szeretné, hogy vele foglalkozzam. Már mondtam, nem vagyok én szárazdajka, aki az éretlen kisasszonyoknak teszi a szépet. Na, jó! Néha szívesen enyelgek vele, mert csak magamhoz kell szoktatnom leendő párom, de az egész nyaralást elrontotta. Én már máskor is jártam abban a csodálatos vízparti paradicsomban, ahol a szabadságunkat szoktuk eltölteni. Nagyon élveztem régen.
Lesétáltam a vízpartra és még a horgászást is kipróbáltam, amit nagy kedvvel csináltam! Bent álltam a vízből kiálló nagyobb kövön és vártam, a mit sem sejtő halat, amit csak úgy lezserül ki kellett ütni a partra. Csoda izgalmas szórakozás! Illik ez a szenvedély és izgalom egy uralkodóhoz, mármint hozzám!
Most is ezt a szórakozást választottam, nem vettem észre, hogy az a kis csitri lesettenkedik utánam. Én benn állok az alig talpalatnyi kövön, megmerevedve és várom a halat. A hal már majdnem ott van! Szép kövérkés vörös szárnyú, már szinte a szájamban éreztem a zamatos ízét, amikor, mint szélvész nekem ugrik az én drága szerelmem, de olyan lendülettel, hogy mindketten nyakig a vízbe estünk! Mire igazán magamhoz tértem a lábam nem ért le a víz aljára. Tudok úszni, de nem szeretek, sőt azt nagyon utálom, ha vizes leszek. Amikor szétnézek, látom, hogy az én drágám kicsit beljebb kapálózik a vízben és azt sem tudja mi történt vele. Gondoltam, megérdemled, most ez jó lecke. Mi a fészkes nyavalyának nem maradtál a házban.
Közben a rémült kis vakarcs egyre beljebb tornássza magát a vízbe. Mondom neki, hogy a hangom irányába igyekezzen ütemesen úszni. A szemtelen még azt kérdezi vissza, mi az, hogy úszni?
De az ösztönei nagyon jól működtek, mert gyorsan partot ért. Olyan volt szerencsétlen, mint egy ázott ürge. Közben ő is rám nézett, és éktelen hahotára fakadt! Akkor néztem végig magamon, hát nem tudtam, hogy vele hahotázzak, vagy mérges legyek.
Végül is győzött a józanész, elbagatellizáltam a kényelmetlen epizódot! Úgy ahogy megszárítottuk magunkat, és besomfordáltunk a házba. Regina az incidens után kimértebb lett, és nem nagyon sétált le a partra. Nekem se igen volt kedvem aznap horgászni, így elmentem vadászni! Teljesen egyedül. Csodálkoztam, hogy azok az aprócska fenyők milyen sokat nőttek az elmúlt évad alatt. Azért megtaláltam minden kedves zugot. Olyan jó kicsit távol lenni a megszokott élettől. Itt is leste kedves szolgálóm minden gondolatom, de nem én voltam a központi témája. Örömmel láttam, itt ő is szórakozik. Milyen jól teszi! Talán ezért nem vette észre palástomon azt a pár apró hínármaradékot!
Vége következik
Legutóbbi módosítás: 2019.06.26. @ 08:14 :: Győri Irén
