Pillanatszabályok közé szorítom a teret,
mit megtenni nem, de mégis – lehet,
arckoszorúk köré, félhomály ragyog,
kovászolt az igaz, alap, vagyok.
Csinos profán viccek nebáncsvirága,
lassan nyílik ki, tétovázva,
mimózalelke földre borulva,
mégis csak pislogásnyi, tere – kobra.
Rezgő nyárfalevél, nyársusogás és ének,
összerogyott térdívű remények,
mind porig kopnak, lobognak, vesznek,
tűzbe – hiába, ellángolt nedvek.
Mind pára lészen, elmúlás gyöngye – harmat,
kiáltásokat mond, a száguldó tájnak.
Pillanatszabályok, maréknyi énje,
lázadó térküszöb, rám-köszön, élne.
http://www.youtube.com/watch?v=q0IVk7_zDqA
Legutóbbi módosítás: 2013.08.06. @ 11:46 :: Kapocsi Annamária