Kedvesem a szobámba lép
S a kintről beszűrődő esteli fény
Ékes glóriát fon teste köré.
Éhes moszkitóraj araszolgat ki az ablakon át,
S leselkedik könnyebb zsákmányok után.
Magunkra hagynak.
– érdekes kép, ez a moszkitóraj, (kivastagítottam) viszont – miután elolvastam az egész verset – ezt a részt nem érzem idevalónak. Inkább csak szöveg-szaporításnak, hisz semmi különleges dolog nem történik ezzel a rajjal… vannak, azt nincsenek.
E meghitt júliusi estén látom, mosoly virágzik almaszínű arcán
S vizes fürtjei siklók gyanánt tekergik körül ragyogó nyakát!
– sikló? – hasonlat – értem én, de egy szép szerelmes, finom versben ez a sikló kép elég ijesztő. Olyan szép a magyar nyelv, biztos, hogy a vizes fürtökhöz van más hasonlatod is…
– és ez a gyanánt se igazán szép megoldás, Attila – sok száz éve még igen, az lehetett, de itt, ebben a versben, nem…
Hűs víztől zsibatag izmait csókom próbálja bujaságba vinni,
– zsibatag izom? – az izmot nem visszük bujaságba…
De jól használja ellenem gyermeki fegyverét; a megigéző mosolyt!
S vágyam hajtására, nekem mégiscsak enged,
– vágyam –nekem – egyértelmű, hogy neked enged. Nem kell a nekem…
S lágy, nedves rongyai ernyedten hullnak a földre,
Mint a megkésett rózsa szirmai az ősz derekán,
Ázott, gyűrt kendői alól pedig odaadóan nyújtja felém,
Ezerszer féltett édeni gyümölcsét!
– ha már lehulltak azok a „lágy, nedves rongyok” – (feltételezem, itt ruhájára gondolsz… mert ebben a környezetben a rongy nagyon furán hangzik…)
– szóval, ha lehulltak, akkor a kendők, hogy kerültek vissza? Itt logikai zavart érzek…
– – nyújtja? – vagyis a kezében van… – de akkor az mi lehet – ezt nem tudtam megfejteni.
Lassan kibomlik ruhái közül ifjú korának egyik illatos,
Gömbölyded termése, szégyenlősen tekint rám, árva szemével.
– a termés, vagy Ő tekint rád „árva szemével”?
Bár mint aprócska állat, ki érintéstől szelídül,
– bár mint aprócska állat? – ennek így nincs sok értelme, Attila.
Ruganyos húsával reszketve bújik megkérgesült tenyeremhez!
Attila, ez a vers még nincs kész, annak ellenére, hogy 2010-ben írtad. A téma szép, a gondolat menetét is érzem, de valahogy nem sikerült megmutatni azt a pillanatot, azt a „pillanatnyi remegést”… amit vártam, én az olvasó…
Feleslegesen használod az „s”betűt. Ha az ember hangosan olvassa fel, szinte elsusogja a verset.
A tördelése is érdekes. Persze ez utóbbi, amit bármikor lehet korrigálni, de, ha az ember verset olvas, és szembetalálkozik egy „szabálytalan” verssel, a sorok ide-oda hossza elviszi a figyelmet a tartalomról. – de ez már „csak” esztétikai kérdés –
Ezt még „mindig” tegyük félre, Attila…
Üdv.
Hajnal
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:04 :: Kapus Attila
